Versenyzi nyilatkozatok
Kiss Zoltán
Nem sokat vártam ettől a futamtól, mert nem is gyakoroltam rá, ehhez képest a győzelem nem is olyan rossz... A verseny első körében Szeglet benézte az egyik kanyart és elmentem mellette, és a harmadik helyen autóztam egy darabig, majd előttem Vörös Tomi is hibázott így átvettem a második helyet és Ádám mögött autóztam egy darabig, majd beért később Szeglet és leelőzött. Pár körrel később valami történhetett elöl mert beértem őket és pár körön át együtt mentünk majd Szeglet ellépett, én a második helyen mentem és közvetlenül mögöttem jött Ádám. Egymás mögött autóztunk kb 7-8 körön át 1 mp-en belül, mindig az volt a király rész amikor a hátsó egyenesben végig egymás mellett mentünk mind a 7-8 körben de az egyenes végén mindig egy hajszállal később fékeztem és Ádám sosem tudott leelőzni, nagyon zsíííír volt .. majd később lekoccolt hátulról és ennek Ő itta meg a levét, kicsit visszaesett. A második helyen folytattam Szeglet “üldözését“, aki ekkor már ellépett, de 2 körrel a vége előtt valami problémája lehetett, mert az utolsó előtti körben leelőztem és megynyertem a futamot. A bajnoki futamra kell majd készülnöm rendesen, mert ez a teljesítmény oda nem lesz elég. Kéne még 1 mp :)
Varga Ádám
Az időmérőm jól sikerült, végre be tudtam menni 1:22 alá, bár a legnagyobb örömet az okozta, hogy a pribi 1:21.5-öt írt, amire még nem volt példa nálam. Ez 0,5 mp javulás, csak azt nem értem hogy hol javultam a múltkori gyakomhoz képest. A verseny elején láttam amint Szegletnek beüt a kocsi alja és istentelenül elkezd pörögni. Ekkor elmentem mellette és átvettem a vezetést. Az első néhány köröm unalmas volt, szép lassan növeltem az előnyöm Zolee elött, majd hirtelen már Szeglet volt mögöttem. Ez meglepő volt számomra, mert amíg Zolee autózott mögöttem Szegletet nem írta ki a Pribi, amikor meg már Szeglet volt mögöttem akkor meg Zolee tűnt el róla. Hibáztam a T2-ben és amikor visszatértem a pályára Szeglet már a nyakamon volt. Egy idejig el voltunk egymással, majd én a célegyenre fordítóban elrontottam a kigyorsítást. Szeglet viszont nem ment el mellettem, hanem beállt mögém és megvárta amíg összeszedem az autót. Ennek az lett az eredménye, hogy Zolee mindkettönk mellett elment. A T1-ben elengedtem Szegletet, majd egy darabig hármasban vonatoztunk. Szeglet végül megelőzte Zolee-t és elment. Jó pár körön keresztül egymás nyakán voltunk, nagyon tetszett. Ahogy Zolee is elmondta, a hosszú egyenes végén jobban tudott beesni a kanyarba mint én, így nem nagyon tudtam mit kezdeni. Reméltem, hogy egyszer besokall, és akkor beszúrhatok mellé, de ez abban a kanyarban nem történt meg. Végül a T2-ben Zolee bal első a fűre futott, ami be akarta fordítani az autót. Gondoltam itt a lehetőség, és gyorsan be akartam tolni a külső ívre a kocsit, de Zolee a nagy korrigálás közben végül csak a külsőre keveredett, így eltűnt a rés előlem. Egy kicsit nekikoccantam, és megpördültem, kár érte pedig nagyon élveztem a vonatozást. A végén Vörös Tomival előzgettük oda-vissza egymást, de ezek nem konkrét előzések voltak, csak hol az egyik hibázott, hol a másik. Végül én maradtam elöl. A végén a célegyenesre ráfordulva Szegletet szinte állt a rajtvonal elött, mintha el akart volna engedni, de nem értem miért tette volna. Összességében nagyon jó kis verseny volt, főleg a Zoleeval vívott küzdelem tetszett. Várom a jövő heti versenyt.
Porczió László
Valahogy nem volt az igazi ez a futamom, nem tudtam menni a szabadedzésre így nem rázódtam bele igazán, így az időmérőn sem tudtam igazán jó időt menni, de valószínű, hogy az 5. helynél jobb úgy sem jött volna össze. A verseny elején még mindíg nem éreztem igazán a gépet ezért az első kanyarban lecsúsztam az aszfaltról, és hogy ne pördüljek meg elvettem a gázt így mindenki leelőzött. Ezután a mezőny után eredtem de a visszafordítóban lekoccoltam Janit, ezért megvártam míg visszaelőz. Aztán elkezdtem felzárkózni és vissza előztem Soós Gabit, majd Janival csatároztam de nem tudtam megelőzni, megaztán röhögő görcs jött rám belegondova abba, hogy miért azzal a lomha kocsival versenyez, aztán elvétettem egy kanyart és kissé lemaradtam, kicsit később Jani hibázott és így meg előztem. Ezután próbáltam a mezőnyhöz felzárkózni de nem igazán sikerült jó időket menni a bal első nagyon hevült és csúszkált a kocsi. Ezután az unalomtól kezdett lankadni a figyelmem és kétszer hibáztam. Így az 5. helyen értem be, de most nem köröztek le
Soós Gábor
Eddigi legjobb eredményem értem el, 6. hely az edzésen, és a versenyen is. A futam eleji kavarodásban még 4. is voltam, majd Jani kezdett szorongatni hátulról, én meg jól elszálltam. Utána ő is hibázott így megint elé kerültem, a végén nagyon bezavartak a zászlós emberek, hiszen én még a köröm felénél se tartottam, amikor Zoli megnyerte a futamot, utána minden kanyarban sárga, vagy fehér zászló fogadott én meg nem tudtam mi van. Viszont én se lettem lekörözve!
Posta János
Az időmérő még viszonylag jól ment, de a verseny első néhány köre után olyan fáradt lettem, mintha legalábbis egy full GP utolsó harmadát futottam volna... Ez látszik is a versenygörbémen. Három-négy körnél többet nem nagyon tudtam összerakni. Aztán meg jöttek a lekörözők és még rosszabb lett a helyzet... Na, majd legközelebb :)