Versenyzői nyilatkozatok
Petra Gergely
Erre az eredmĂ©nyre abszolĂşt nem számĂtottam!
“SikerĂĽlt“ 1,5 Ăłrát gyakorolnom, azonban már az első körök megtĂ©tele után Ă©reztem, hogy ennek ellenĂ©re gyorsabb vagyok, mint valaha ezen a pályán, s ezt az időeredmĂ©nyek is igazolták.
Egyszerűen most minden összejött, összeállt a kĂ©p. Nem szaggatott a pálya, nem volt műszaki baki, volt egy jĂłl beállĂtott kocsi, a rajtot is jĂłl elkaptam, s elidegeskedni sem sikerĂĽlt, mentem, mintha gyakorolnĂ©k. Bár lehet, hogy az is szerepet játszott a győzelemben, hogy plusz egy fő, bár mĂ©g pici, de Ő is szorĂtott nekem.
Aki mĂ©g biztos, hogy segĂtett ebben az idők folyamán, Ő a Csapattársam, Ăgy egyben ismĂ©telten megköszönöm neki Ă©s gratulálok is az Ăşjabb nagyszerű eredmĂ©nyĂ©hez, s persze király, hogy kettős lett ez a győzelem.
Szeretem ezt a játĂ©kot, s ezt a „virtuális” közössĂ©get, bár kevĂ©sbĂ© vagyok aktĂv, azĂ©rt igyekszem “fĂĽlelni“.
Mindezek ellenére azért még mindig mazsolának érzem magam.
Oláh Gábor
Tegnap megint jĂł versenyem volt. Pedig most Ă©n sem gyaktam agyon magam, vasárnap mentem először, nem is setupoltam, kisebb mĂłdosĂtásokkal tul.kĂ©ppen a tavaszi monzai setupot vettem elő hogy “jĂł lesz az“ Persze ide nem is kell nagy felkĂ©szĂĽlĂ©s, Ă©n is ismerem már minden mĂ©terĂ©t a pályának Ă©s 2 kör alatt akklimatizálĂłdik rá az ember.
Az edzĂ©s most nem jött Ăşgy össze ahogy szokott (Monzában is nehĂ©z a jĂł kört összerakni), Ăgy kicsit az esĂ©lytelenek nyugalmával vártam a rajtot.
Ami fantasztikus volt (asszem Hondával is ráéreztem mostmár, mĂ©g BRMmel kĂ©ne megtanulni ) Ă©s a T1ből már a 2. helyen jöttem ki (igaz, ehhez közrejátszott GáborĂ©k kocca is). Amit meg is tartottam vĂ©gig. És az első körig Ăşgy Ă©reztem mĂ©g talán Gergőt is be tudom darálni, de aztán a sas kibontotta szárnyait Ă©s ágyő Ezután világossá vált hogy csak akkor kerĂĽlhetek elĂ©je, ha ő vagy a gĂ©pe hibázik. Az eleje am tiszta Hockenheim volt: Gergő elöl, Ricsi pedig feljövőben Már Ă©ppen kezdett volna meleg lenni a pite, amikor feladta. Aztán látom, hogy mögöttem Sziszka már tizenakárhány mp-re van, tehát nyugi, ezĂ©rt ismĂ©t elgondolkodtam hogy mi volna ha megprĂłbálnám Gergőt befogni Na persze
ĂŤgy megint nem erőltettetem, mĂ©gis jött egy x-akta: a motorom bedadogott Ăşgy 5 körrel a vĂ©ge előtt. De ami fura volt benne, hogy nem fĂĽstölt. De akkor meg kifogyhatott volna a benzin? De mivel ezt meg kizártnak tartottam, Ăgy továbbra sem tudtam hova tenni a dolgot Mind1, az időbe belefĂ©rt a reset. Majd vĂ©gigcsorogtam a hátralĂ©vő köröket.
Nagy grat csapattárs! SzĂ©p volt! Vhogy Ăgy kell ezt csinálni Am Hockenheim után már tudtam, hogy 1x kĂ©pes leszel rá.
És egyben ez a következőt is jelenti: IMAS egy kettő! TörtĂ©nelmĂĽnk első kettős győzelme.
2. 3. 2. most megint jól indult a szezon. Legalább ilyen folytatásban reménykedem, ill. még abban, hogy legalább egy alkalommal megint fel sikerül tenni az i-re a pontot
Szabó Szilárd
tavaly: q5v3
most: q4v3
edzĂ©sben kimutathatĂł a fejlődĂ©s ha csak a számokat nĂ©zzĂĽk, de ennĂ©l azĂ©rt több volt.
Rajtot bealudtam, de az első balhĂ©t szerencsĂ©sen elkerĂĽltem Ăgy arra gondoltam most már csak be kell hozni a vasat, hehhe...
4. helyen kocsikáztam Ricsi mögött Ă©s Jani előtt. Igen Ă©lveztem, mert láttam hogy tudok közeledni Ricsire ha nagyon akarok - nyilván ez a SAS Ă©rdeme Ă©s nem az enyĂ©m, de akkor is jĂł volt - viszont annyira nem “akartam“ mert Janira kellett figyelnem mögöttem. Valahogy mostanában megtaláljuk egymást Ă©s most elĂ©g sokáig el is szĂłrakoztunk. Első felvonásban a cĂ©legyenesben szĂ©lárnyĂ©kbĂłl hagytam belĂĽlre menni a Grande-ban, kicsit be is kakkantottam, mert szĂ©lesen nem voltam olyan magabiztos, de gond nĂ©lkĂĽl megoldottuk, Ă©s elĂ©m kerĂĽlt. Aztán nem sokkal kĂ©sőbb visszaelőztem, majd ismĂ©t hasĂtott mögöttem szĂ©lárnyĂ©kban a cĂ©legyenesbe Ă©s gondolom Ő nem látta Ricsi “palánkozását“ a GrandĂ©ba, amitől Ă©n egy kissĂ© Ăłvatosabbat fĂ©keztem, Ăgy megkoccantott hátulrĂłl, SHIFT-R lett a vĂ©ge de helyet nem veszĂtettem, Ă©s Jani is megvárt hogy tovább mĂłkázzunk Mivel a nehĂ©zgĂ©pkezelői vizsgámon szerzett tapasztalatomat kellett elővennem a SHIFT-R után, annyira nem volt parázs a meccs már, de aztán pár kör után roppant gentlemanly mĂłdon eccer csak maga elĂ© engedett. Ezután sajnos ismĂ©t a GrandĂ©nál találkoztunk össze azonban már nem sikerĂĽlt megĂ©rteni egymást, Ă©n az első esethez hasonlĂłan kĂvĂĽlre akartam hĂşzĂłdni hadd menjen ha tud belĂĽl, de ez most nem annyira jött össze, bocsi Jani ha összezavartalak. Innentől magányosan körözgettem párat a 3. helyen majd Gyula Ă©rkezett meg Ă©s prĂłbált letaszĂtani a dobogĂłrĂłl, de nem adtam magam - ismĂ©t csak a SAS miatt na, de akkor se
Köszi a jĂł versenyt mindenkinek, főleg Janinak. RemĂ©lem talizunk mĂ©g. Most Ăşgy tűnik majd csak Zandvortban, de ki tudja....
hajjaj..már csak bő 5%-ra vagyok attĂłl hogy bĂşcsĂşt mondjak kedvenc madárkámnak
SoĂłs Gyula
Hát kérem, volt ma itt minden.
Az őszi futam után az edzĂ©stől nem vártam sokat, az erőgĂ©pek mögött a 9. hely jutott.
A rajt jól sikerült, ám a T1-ben sikerült belekeverednem a balhéba, reset.
Valahol a 11. hely környĂ©kĂ©n kezdtem Ăşjra, Ă©s jĂłpár körbe kerĂĽlt, mire tiszta lett előttem a pálya, Ă©s saját tempĂłt mehettem. Az eleje ekkor elĂ©rhetetlennek tűnt, de aztán szĂ©p sorban megĂ©rkeztek.
Előbb tesĂłm, majd GabĂł, Ăgy máris 7. voltam. Benőt ĂĽldöztem, Ă©s lassan faragva a hátrányt, már látĂłtávolságba kerĂĽltem, mikor Ăşjabb balhĂ© lehetett, megjött Jani Ă©s Sziszka. VĂ©gĂĽl utĂłbbi maradt, a kĂ©t Poweres kollĂ©ga ĂĽtközött. Ez viszont - Ricsi kiválásával - már a 4. helyet jelentette számomra, ami igen feldobott, Ă©s teljes erőből ráhajtottam a dobogĂłra. Amikor legközelebb jártam Sziszkához, gyorsan eldobtam 2 mp-et, Ă©s visszaállt a kĂĽlönbsĂ©g. Innentől esĂ©lyem sem maradt, behoztam a 4. helyre a gĂ©pet.
Nagy grat Gergőnek, aki 35 körön keresztĂĽl tartotta magát, bár Ă©n csak pribiről, a távolbĂłl figyeltem ezt.
Soós Gábor
Well, mit is mondhatnĂ©k, rengeteg esemĂ©ny fĂ©rt ebbe a futamba számomra, tempĂł Ă©s köridők alapján, akár egy sima mester hármas is lehetett volna nekem, ehhez csak el kellett volna rajtolnom elsőnek, persze ilyenkor nem sikerĂĽlt. EgyĂ©bkĂ©nt edzĂ©s nagyon jĂłl sikerĂĽlt, első kifutásra meglett a kapitális pb, Ă©reztem hogy ennĂ©l, jobbat senki nem fut majd. SzĂłval t1 meg sűrű lett a rontott rajtom után, belső Ăvről átcsĂşsztam kĂĽlsőre, ha jĂłl emlĂ©kszem ott viszont már GabĂł volt, forgás közben mĂ©g tesĂłmat is levadásztam, remĂ©lem nagyobb károkat nem okoztam a mezőnyben. Mezőny vĂ©ge, előretörĂ©s lelkesen, előzĂ©sek, majd GabĂłt megint megtaláltam egy gyors csattanĂł erejĂ©Ă©ig lesmo1-ben, bevártam, viszont nem reseteltem, Ăgy a 9.-től a 27-ig körig sĂ©rĂĽlt futĂłművel mentem, többek között az lk.-t is Ăgy futottam. SzĂłval tovább lelkesedĂ©s, Ăşjabb előretörĂ©s, ötödik helyig, esĂ©ly a dobogĂłra, már-már támadási pozĂciĂłban a 3.-4. Sziszka-tesĂłm pároshoz, de nem parában elpukkan a motor, Ăşjabb reset, becsorgás ötödiknek, csalĂłdottság, megint nem sikerĂĽlt, harmadik esĂ©ly is elszalasztva. Legközelebb mĂ©g nem tudom mikor tudok bajnokira jönni.
Babinszki Gábor
Nagyon elb*sztam a versenysetupot, utolsĂł pillanatban változtattam rajta, hát nem kellett volna. Szinte vĂ©gig gumimelegedĂ©ssel kĂĽzdöttem. Tudtam gyorsan menni, jöttek a 29-es körök de azonnal melegedett a bal hátsĂł, Ă©s nem tudtam mit kezdeni a T1-el Ă©s a kĂ©t Lesmo-val. Egyszerűen nem tudtam kanyarodni csak kĂnlĂłdva. Egy ilyen szituáciĂłban beálltam a sövĂ©nybe a Lesmo 2-ben, a csapattársam meg eltrafált hátulrĂłl. Nagyon sajnálom GabĂł!
Brixel László
A bĂĽntetĂ©s miatt mindegy volt, melyik autĂłt választom a maradĂ©kbĂłl, hát a BRM mellett döntöttem. Egy előnye volt, hogy az elszenvedett T1 utáni ĂĽtközĂ©st shiftR nĂ©lkĂĽl kibĂrta, de a benchmark köridőt nem tudtam megközelĂteni, Ăgy körözgettem tĂ©t nĂ©lkĂĽl az utolsĂł helyĂ©rt. Az meg is lett.
Fejes Gábor
A rajtot meg nem neztem, nem tudom mi tortent, de a masodik utkozesrol egyatalan nem tehettel, ott inkabb szenvedoje voltal a dolognak (es ezert is sajnalom, hogy bevartal, es ezert is vagyok azon, hogy a bevarast kivegyuk a szabalybol). Egyszeruen menet kozben besz*rt a kormanyom, elment a gaz, illetve fekezes kozben kanyarodott (?). Nem tudom pontosan, hogy mi lehetett, de abban a korben nalam igazi kaosz volt. A gaz mar maskor is csinalt ilyet, megrugdosom kicsit, es gondolom arreb megy ettol a koszmacska, es megint mukodik, de hogy miert volt iranyithatatlan kozben az auto, azt nem ertem. Mostmar nem uszom meg, hogy szetszedjem, es elkezdjek gondolkodni egy uj kormany vasarlasan. Szoval azert az esetert inkabb en kerek elnezest, muszaki nehezsegeim voltak eppen.
3 futam, ket nullazas, mit mondjak, nem indul valami fenyesen ez a bajnoksag szamomra O_o
Posta János
Korrekt időmĂ©rő, közepes rajt, egĂ©sz remek verseny Sziszkával, aztán egy kocc Sziszkával, aztán remek verseny Sziszkával, aztán majdnem kocc Sziszkával, kocc a palánkkal, Benő megelőz, kĂnlĂłdás Benővel, kocc Benővel, esc, enter...
Kis Richard
hűha, ennek már fele sem trĂ©fa, a dobogóért is le kell majd izzadnom, nyerni meg csak nagy szerencsĂ©vel lehetne....