Versenyzői nyilatkozatok
SoĂłs Gyula
Nem mondom, hogy Zolee ilyen emlĂ©kversenyt Ă©rdemel, minden esetre közben Ă©n is sokat nevettem. Főleg magamon.
Az első koccomig egĂ©sz tűrhetően mentem, Szeglettel már ekkor megtaláltuk egymást. Aztán Lalival sikerĂĽlt ĂĽtközni, muszáj volt resetelnem, hát mit mondjak nem tett kedvemre az Ăşjabb 106 liter benzin.
Innen már jöttek a hibák, de Szeglettel mindig bevártuk egymást - főleg ő engem.
Aztán előbb felĂ©rt GabĂł, majd tesĂłm, vĂ©gĂĽl Milán is. EgĂ©sz jĂł volt pár körig az ötösfogat, de gondoltam, hogy nem lesz hosszĂş Ă©letű. Ott a sikánnal szĂ©pen egymásra futottunk, itt már akkorát kapott a futĂłművem, hogy innentől gyakorlatilag az egyenes haladás sem volt triviális, de mentem tovább, legalább 70 liter alá ment az ĂĽza.
Itt jött el a dilemma, mert tesĂłm messze elől 12+ sec, SzegletĂ©k pár seccel mögöttem, de gondoltam majd felĂ©rnek, Ă©s jĂł lesz. Nos nem Ă©rtek, Ăgy egyedĂĽl mentem tesĂłm után. EgĂ©sz könnyen megelőztem az utolsĂł előtti körben, majd elővettem a hĂĽlye szokásomat, mondom futok egy FL-t az uccsĂłban. Hát a T1 mĂ©g tetszett is, azonban a T2-őt elfĂ©keztem. TesĂłmmal hajtottuk egymást a cĂ©lig, az utolsĂł előtti kanyart mĂ©g egymás mellett vettĂĽk , de a cĂ©lba már egyedĂĽl Ă©rtem, hát Ăgy sikerĂĽlt.
Soós Gábor
Na meg kellett nĂ©znem a repyt, ez hatalmas fun volt. Előzetes köridők alapján álmomban sem gondoltam volna hogy a győzelemĂ©rt fogok harcolni, de Ăgy utĂłlag nem sok kellett volna hogy behĂşzzam a futamot. EdzĂ©sen megfutottam a kis '50-es körömet, hetedik hely. Rajtnál jĂł ĂĽtemben indultam volna, de aztán szĂ©gyenszemre leejtettem a fordulatszámot, csĂşnyán megtorpantam, galiba szerencsĂ©re nem lett belőle, Papdi Tomi viszont lerajtolt. Innentől tulajdonkĂ©ppen mentem a saját tempĂłmat, közben az Ă©lmenők estek-keltek körĂĽlöttem, Ăgy egyszercsak az Ă©len voltam. Az ötös fogat nagyon látványos (többek között), videĂłra kĂvánkozik. A győzelem az utolsĂł kanyarban dőlt el, nekem mondjuk eszembe se jutna ott előzni, sajna a kijárat szűk lett kĂ©t autĂłnak, Ăgy bizony repĂĽlĂ©s lett a mozzanat vĂ©ge, prĂłbáltam fĂ©kezni mikor láttam hogy baj lesz, de már kĂ©ső volt. Megkockáztatom eddigi pályafutásom legszĂłrakoztatĂłbb versenye volt.
Szegletes Gábor
IdőmĂ©rőn egy egĂ©sz jĂł kört sikerĂĽlt futni, a rajt is jĂłl sikerĂĽlt, aztán kezdődtek a bevárĂłs játĂ©kok. A Cooper egyenesben SOKKAL lassabb volt, mint bármi más, Eagle-lel mĂ©g szĂ©lárnyĂ©kban is alig tudtam tartani a tempĂłt. Voltak nagyon jĂł jelenetek, sajnos kĂ©tszer is hibáztam nagyot: futam elejĂ©n Gyulát ĂĽtöttem ki, futam vĂ©gĂ©n pedig GabĂłt, Ăgy lett vĂ©ge az 5-ös fogatnak. Gyulába hátulrĂłl mentem bele egy elnĂ©zett fĂ©ktáv után, GabĂłra pedig ráfutottam az utolsĂł kanyarban : ( Azt hittem elmegyek mögötte/mellette, de az autĂłink sarkai összeakadtak, Ă©s Ăşgy Ă©rzĂ©kelte a GPL, hogy GabĂłt katapultálta a levegőbe. ElnĂ©zĂ©st!
Sok nagyon jó jelenet volt, talán összevágom majd egy nyers videóba, csak nehéz nekikezdeni.
Ja és: látjátok, nem kell ide 66 mod : )
Oláh Gábor
20:45-kor raktam fel a pályát, majd mĂ©g setupkeresĂ©s (nem volt kedvem sokat vacillálni rajta, ali silver volt, aminek edzĂ©sen persze mĂłdosĂtani kellett az áttĂ©teleit) is, Ăgy az edzĂ©sen gurultam ki először a pályára. De Ăşgy pörgött az idő, meg mivel Ăşgyis mĂ©g tanultam a pályát, eleve fulltankkal mentem rajta. Mondjuk nem egy bonyolult vonalvezetĂ©sű, 5 perc után már memorizáltam a kanyarokat (sőt, már voltakĂ©ppen az elejĂ©től kezdve kĂ©pben voltam nagyjábĂłl a pályarajz által).
A verseny, többek között a BRM-nek is köszönhetően egy ĂĽbergyenge rajttal indult. Élveztem az első köröket, pedig akkor mĂ©g nagyon lassĂş voltam, a Milán pl. Ăşgy hagyott le mintha álltam volna. Aztán egyszer besokkalt, belerongyoltam egy Lotiba a pálya szĂ©lĂ©n. Ăšgy láttam, addig habozott, nyomjon-e resetet, hát Ă©n egyĂ©rtelműsĂtettem a kĂ©rdĂ©st. Ő is reset, Ă©n is reset, ok, ez van, menjĂĽnk tovább. Ezután sajna mĂ©g egy hibám volt, mondjuk ez már nem kicsit bosszantott: a cĂ©lvonalra fordulván tĂşl szĂ©lesre akartam venni az Ăvet Ă©s elkaptam a szalmát. Na, Benő el is ment tőlem 16 secre. Aztán, ahogy fogyott a benya, meg Ă©n ahogy kezdtem Ă©rezni a pályát, egyre gyorsultam, ami által Benő egyre közelebb volt, amitől meg mĂ©g gyorsultam. Nagyon jĂł ĂĽldözĂ©ses verseny volt, apait-anyait beleadtam, már csak 2 secre voltam, mikor Benő elszĂşrta, Ăgy sajna a várt ĂĽtközet elmaradt. Innentől nem törtĂ©nt semmi, bekocogtam az 5. helyen.
Mivel Ăşgy az utolsĂł 20 kört már hiba nĂ©lkĂĽl le tudtam zavarni a vĂ©gĂ©n 50-51-es időkkel, ezĂ©rt adok magamnak egy pirospontot.
A pálya egyébként nagyon fun (értem már, miért volt Zolee kedvence), szép a grafikája is, tényleg csak az a kár, hogy fantasy. Ilyeneket kéne Tilkének tervezni (na jó, azért ugrató nélkül ), nem Abu Dhabikat...
Krajsek Milán
Az edzĂ©sre nem nagyon sikerĂĽlt összerakni a setupot, a verseny előtt mĂ©g javában fabrikáltam. Ennek az lett az eredmĂ©nye, hogy elsőre nem tudtam vezetni az autĂłt. A verseny közepĂ©re belejöttem, felĂ©rtem az elejĂ©re (a többiek biztos kimentek kerĂ©kcserĂ©re)?! Közben 10 perecenkĂ©nt lekapcsolt a monitor (Ăşj vinĂłz ), ami marha szĂłrakoztatĂł volt. Az erőltetett tempĂł miatt tĂşlhevĂĽltek a gumik, ez elsők is meg a hátsĂłk is, ezĂ©rt elĂ©g hamar hibáztam, aztán volt egy gruppen előttem, amibe belekeveredtem. Egy szĂ©p nagy kupacban mentĂĽnk tovább, Ă©n főleg kilinccsel előre. Szeglettel tĂ©ptĂĽk egymást pár körig, ami nagyon durva volt, de t2-ből kifelĂ© megint sötĂ©t lett, sövĂ©nyt fogtam. Shift-r után már semmi esĂ©lyem nem volt Ă©rtelmesen közlekedni, meg az idegeim sem bĂrták már tovább a kikĂ©pzĂ©st, kilĂ©ptem inkább. EgĂ©sz vicces verseny volt, pedig az elejĂ©n mĂ©g a pokolba tudtam volna kĂvánni...
Görömbei Lajos
ribi nĂ©lkĂĽl nem mertem gyorsan mert nem tudtam hogy ki hol van,plusz mikor belĂ©ptem a versenyre mĂ©g a digi display sem jött be nem Ă©rtem mert más pályán meg simán megy. na mindegy nem tudtam e miatt sem gyakni meg gyorsabban menni sem mert zavart Ă©s állandĂłan ki belĂ©ptem elment az idő. a versenyen meg a harmadik körben az ugratĂłn leszakadt a hátulja a kocsinak Ă©s megállt a motor mĂ©g tovább mentem mert tetszett a tempĂł a lotival de a 17-18 kör környĂ©kĂ©n szĂ©testem mert beakadtam a sövĂ©nybe. utánna meg szenvedtem mĂ©g 2-3 kört Ă©s jobbnak láttam feladni.Kár Ă©rte. Érdekes hogy ha valami megszokott dolog hiányzik hiába tudod hogy meg lehet nĂ©lkĂĽle is oldani, már a tudata annak hogy nem műxik valami szĂ©tesik az ember.
Papdi Tamás
Az első kör jĂł volt. Aztán a T1-et pont annyira fĂ©keztem el, hogy GabĂłt kipöcköljem. Innentől jött a szĂ©tesĂ©s, pl. a boxutcát elválasztĂł falba is sikerĂĽlt beleakadnom. Ha tĂ©tre megy, akkor valĂłszĂnűleg többet gyakoroltam volna rá, de Ăgy is aggaszt, hogy nem igazán sikerĂĽl hibamentesen mennem. Pedig nem gyakorlok kevesebbet, mint ősszel. Na midnegy, Silver remĂ©lem tĂ©nyleg jobb lesz.
Posta János
Rögtön a harmadik körben robbant a Cosworth, holott a másfél óra szabadedzésen a jelét sem mutatta ilyesminek. Aztán meg szétestem, ésatöbbi... Jobb volt kiszállni...