Versenyzõi nyilatkozatok
Szegletes Gábor
Edzés: csak azt tudom mondani, amit két hete, bőven maradt még benne... Ricsi ebből fel is villantott majd két tizedet, miközben én nem tudtam egy igazán jó kört összerakni. Szép volt Ricsi! br>Futam: bÃztam benne, hogy a rajtot sokkal jobban kapom el, de ez nem lett Ãgy, be kellett álljak Ricsi mögé. Első körökben picit határozatlanka voltam, Ricsi pedig kente neki rendesen, olyan 1-1,5 s volt már a különbség köztünk, amikor a harmadikban Ricsi hibázott a reptér után, fűre szaladt, de ez még csak időbe került neki. A következő körben ugyanott, ugyanúgy, de ezúttal már forgott is. Enyém lett az első hely, ő jól visszaesett. Az 5. körben mentem egy 35,86-ot, ami szerintem nagyon jó kör volt akkor. Ricsi valahol a 9-10. hely környékén, hátul a kazán meg 120 fokos volt, szóval erősen visszavettem már a legelején. Ahogy lenni szokott, jöttek is a hibák Ãgy, de Tibi 3-4 mp-nél jobban nem tudott feljönni. Ricsi kiállt kormány gondok miatt : (. Szóval becsorogtam, sajnos nem túl profi módón, volt fű, és volt még forgás is. 5. kör maradt a leggyorsabb. Ander kipipálva, többször nem hiszem, hogy szavazok rá. Célegyenesben, meg a ráfordÃtóban is el-el rántja a kocsit, meg volt ez a fagyás is két hete (azt valszeg nem a pálya okozta). Két hét múlva Lipcse, na ott nem kell nyerni a BRM-mel. : ) Köszönöm a futamot mindenkinek!
Sándor Tibor
Qual:Az igazsághoz hozzátartozik, h Panchine óta nem GPL-eztem. Ma vettem újra elő. “Szabadedzésen“ sokkal jobb kört mentem mint qualon de gondoltam majd versenyen hátha összejön valami dobogós vagy aközeli eredmény. br>Race:Nagyobb hiba nélkül sikerült végigmenni bár az elején nem tudtam az elejével menni. Nagy kockázatba nem akartam belemenni baleset miatt inkább kivárásra mentem hamar ott találtam magam Szeglet mögött 9mp-re. Verseny közepén hibázhatott és lement 4 mp-re a diferencia. Ekkor próbáltam kicsit emelni a tempón. De beállt a 4 mp köztünk.. Örülök a második helynek is. Gratulálok Szegletnek valamint a többi versenyzőnek is. Jön Lipcse és a BRM. Se Lipcsét nem ismerem sem a BRM-et. Azt hiszem az utóbbival nagyobb gondom lesz. Szeglet megbiztatott a verseny után, h a BRM itt “használhatatlan“. Igy nincs okom az aggodalomra. Köszönöm mégegyszer a futamot mindenkinek jó volt.
Soós Gyula
Hát, végülis az 5. hely miatt egy szavam nem lehet, sőt. Valahogy tartottam a futamtól, mert a 4 hét ellenére sem tudtam megkedvelni a pályát. Az edzésen azért összejött egy Cooper pb, aztán a versenysetuppal is jól tudtam körözgetni.
Majd azt hittem, a rajt után rögtön annyi a versenynek. Még nem tudtam visszanézni hogyan és miért, de összeütköztünk Norbival. Jókora ütést kapott a Cooper, de hát pro mód van, reset nincs, mentem tovább. br>1-2-őt talán sikerült előzni, meg a többiek hibái miatt a 6. helyig előrejutottam, de az első 5 már elérhetetlennek tűnt, ekkor még Gabóval a sor végén. br>Pár körig üldöztük egymást Robival, majd egy fura ütközés miatt lemaradt, meg közben is 1-2-szer palánkot ért a kocsi, őszintén csodáltam, hogy még megy. Fékezni már nem tudtam stabilan vele, ezért 1-2 féktáv nem is sikerült, de valahogy csak behoztam a célba. Ez volt ma a max.
Posta János
Két hét szünet után meglepően jól ment. Nem nagyon erőltettem semmit, az időmérőn Ãgy is jött egy tisztességes 37-es kör, a versenyen pedig egyenletes tempót futottam. Kis szerencsével végezhetettem volna előrébb, de ez a nyolcadik hely teljesen reális. Várom Lipcsét és a piros autót