Versenyzi nyilatkozatok
Szegletes Gábor
Utolsó rajthelyről már a rajtnál jópár embert elkerültem, elég szoros volt az első pár kanyar, ment a centizés rendesen : ) Aztán az első körben szerencsésen kikerültem a balesetet, És már csak 1 kocsi volt köztem és Jani között, azt hiszem Vörös Tomi. Janival jót mentünk, én nem erőltettem igazán, mert volt időm, ehhez képest egy elég kamikaze előzéssel vettem át tőle a 3. helyet. Következő körben már Szabit támadtam, aki a harmadik balos előtt levédte a belső ívet, amivel igazából szerintem csak veszteni lehet. Én mentem kívül, ütköztünk. Shift+R, megnyomtam pár kört, az 5. köben jött a 25,7x, aztán Janit utolértem, és már egyértelmű volt, hogy Ádám is meglesz, szóval nem is volt értelme hajtani. Utána néztem, hogy a pályacsúcs 25,4 Lotusszal, arra talán még lett volna értelme ráhajtani, dehát ez van.
Varga Ádám
Sajnos 2 hét alatt semmit nem tudtam gyakorolni, mert az öcsém vinyója meghalt, de mivel sulinetes gép, csak az egész konfigra vállalnak garanciát, szóval össze kellett pakolnom az eredeti gépet, úgyhogy volt itt winchester cserélgetés, röpködtek a videókártyák, memóriák, windows reinstall, stb...
A lényeg, hogy kedd délután feltelepítettem a kormányom, és mivel Silverstone-ról volt szó (erre az 1 pályára van saját setupom, és erről a pályáról vannak a legszebb emlékeim) gondoltam mégsem hagyom ki ezt a futamot. A szabadedzésen hál Istennek megtaláltam a tempóm, és csak 3 tizedre maradtam el a PB-mtől.
Az időmérő jól sikerült, hiszen az 1. helyen végeztem. Meg is lepődtem rendesen, hogy az élmezőny ilyen kis számban és gyenge kocsival képviselteti magát. Az időmérő végén figyeltem fel rá, hogy Szeglet sehol, ekkor ugrott be, hogy utolsó rajthelyet kapott. Gondoltam itt a nagy lehetőség, mert ha olyan mazoista lesz, hogy BRM-el indul a mezőny végéről, akkor sok pontot foghatok rajta egy győzelemmel.
Szerencsére a rajtnál nem aludtam be, és a T1-ben sem tudott elmenni Szabi. A verseny elején még nagyon a nyakamban volt, de aztán szép lassan kicsikartam egy lélegzetvételnyi távolságot. A verseny eleje nyugodtan telt, láttam, hogy Jani elég közel van Szabihoz, mondom akkor ezek ketten majd elszórakoztatják egymást. Nyugodtan köröztem, Szegletet észre sem vettem a pribin, azt hittem Szabi azért tűnt el, mert Janival koccantak. Aztán a verseny felénél feltűnt Szeglet a 3. helyen. Akkor döbbentem rá, hogy nem BRM-ben ül. Innentől kezdve próbáltam noszogatni magam, és minnél több előnyt kicsikarni, amíg Jani mögött volt. Ekkor meg is futottam a legjobb körömet a versenyben, de onnantól kezdve hogy Szeglet megelőzte Janit, a gyors köreim átmentek erőltetett körökbe sok apró hibával. Szeglet utol is ért, a nagy egyenesben blül maradtam hogy levédjem a belső ívet, ő meg szélárnyékból elment, de a féktávon már nem is veszekedtem vele. Innentől márcsak begurultam a 2. helyen. Jó futam volt, csak Szeglet nem hiányzott a végére..
Posta János
Ezúttal korántsem versenyeztem olyan felszabadultan, mint legutóbb East London-on. Az előzetes időeredmények és az időmérő alapján egyértelmű volt, hogy van keresnivalóm és cél a dobogó. Ez azért stresszelt egy kicsit. PB közeli idővel kerültem a rajtrácsra, ráadásul a biztonságos(abbnak vélt) belső ívre. A rajtnál különösebb gond nélkül otthagytam Milánt, és Szabi nyomába szegődtem. Ádámmal az élen viszonylag hamar összeszedtünk egy kis előnyt. Az első körökben inkább csak a motor melegítettem, de láttam, hogy Szabival összejöhet egy meccs. Arra viszont nem gondoltam, hogy Szeglet már a negyedik körben megjelenkik mögöttem a Pribin! Irtózatos tempóban ért utol, kicsit próbáltam tartani, de nem sok mindent tehettem. Aztán egy-két körrel később összeakadtak Szabival, én meg nevető negyedikként átvettem a második helyet. Ádám sajnos elkezdett gyorsulni, épp csak tartani tudtam vele a lépést, ráadásul Szeglet is hamar visszaért mögém. Le kellett mondanom a második helyről, már csak abban bíztam, hogy valami gondjuk támad a lekörözéseknél. De ez nem történt meg, sőt inkább nekem jött ki rosszul a lépés. Így maradt a biztonságos harmadik hely. Szegletnek grat a győzelemhez! Javasolnám következő versenyre a boxutcai rajtot!
Balog Szabolcs
Ez a brit aszfaktcsík valamiért nem fekszik Nekem.
Ha az időmérőket nézem akkor elégedett vagyok de a versenyek valahogy nem jönnek össze...
Időmérő: nem ment annyira mint mehetett volna de a 2. hely abszolut elegendő. Jó volt a rajtom és mentem Ádámmal amíg tudtam de sajnos voltak hibák és a Jani Szeglet páros hamar utolért...Szeglettel kontakt (valszeg én néztem el valamit Bocs Gabi!) visszabattyogok a pályára de a dobogó és a meccs Janival 10-12 másodpercnyire távolodott....Gondoltam akkor kinyomom a BRM szemét és néhány kör után a ritmust is megtaláltam és egész jó köröket autóztam de Jani már messze volt ráadásul nagyjából azonos köröket autóztunk így nem is tudtam közeledni. Sajnos volt még egy hiba a végén így összesen olyan 20másodpercet buktam ezzel a 2 eséssel. Nem rossz ez a 4. hely a BRM-mel de nem is olyan jó. Snetterton azt hiszem szintén brit pálya szóval így látatlanban félek egy kicsit :D
Soós Gyula
Átlagos versenyem volt, voltak előzések, aztán egyedül körözgettem. Na de előbb vissza az edzéshez. 6 körre elegendő benzinnel kezdtem, és a 6.-at már úgy, hogy igen fogytán volt a nafta. Szerencse, hogy kitarott, mert egy olyan PB-vel leptem meg magam, amiben ráadásul 3 szektoridő is abszolút legjobb volt. De ez is csak az 5. helyre volt elég, és még ott volt hátul Szeglet, így az 5-6. helyet tartottam reálisnak versenyre is. Rajtot nagyon jól sikerült elkapni, de Milán beragadt pont előttem, így 1 autóhosszanyit tartott a dolog, belül elmentek 2-3-an. T1-T2 sima volt, már azt hittem rendeződnek a dolgok, amikor a 3-ban előttem egy Lotus megfarolt, és kiütötte előlem Milánt. Reflexből félrerántottam, mint kiderült nagy szerencse, hogy nem csináltam tovább a balesetet, mert Szeglet már épp mellettem járt. Viszont így még valaki mellém sorolt a Chapel-nél, tudtam hogy meredek lesz, próbáltam kívül maradni, de így is ütköztünk, kirepültem a fűre, még további helyeket buktam. Gabó mögé, és Portion elé álltam vissza, tudtam, hogy jó a versenytempóm, kicsit bosszús voltam, de nekiduráltam magam. Utolértem Gabót, és 1-2 kör egerészés után rosszul vette a T3-at, mellé mentem, és most én próbáltam belül az előzést, ami sikerült is, bár Gabó fűre került, remélem magától, én nem éreztem kontaktot. Következett tesóm, majd Vörös Tomi, őket szinén pár kör üldözés után sikerült legyűrni, így féltávra megvolt az 5. hely. Mögöttem Milán közelgett, de egyszercsak elmaradt, így nyugodtan autózhattam a vége felé.
Krajsek Milán
Hááát, történt velem néhány dolog ezen a futamon, az is jól mutatja hogy az eddigi nyilatkozatok jórészében szerepel a nevem ! Az edzésig minden rendben volt, 3. helynél jobb nem is kellett (modjuk ez nem teljesen igaz, aljas módon mindent megpróbáltam, hogy legalább egy egyenesben Jani szélárnyékába kerülhessek, de nemhagyta ), Szabitól így is kevesebbet kaptam mint amire számítottam. A rajtnál az eddigi összes pocsék rajtomat messze alulmúltam, pedig a pit betonján még jól ment a próba. Annyira megállt a gép, hogy három helyet is buktam 2 másodperc alatt, szegény Gyula teljesen beszorult mögém => hazatettem a Zorro Team startját . Szép lassan csak elindultam azért, metünk is a T3-ig szépen együtt. A tükörben már akkor gyanúsan sok ferrari volt látható ezért a lehető leghamarabb szerettem volna visszaszerezni pár poziciót. Szűken próbáltam előzni, azt hittem nem maradtam eléggé belül és összeakadtam valakivel, mert hirtelen repülésbe váltottam. Csak a replayen láttam, hogy Captain vállata túl a kigyorsot és tőle kaptam egy jókora pofont. Shift+r után azt se tudtam kit kellene elengedjek, de mire végig gondoltam már teljesen mindegy volt, majdnem a legvégére kerültem. A BRM korlátozott lehetőségeit kihasználva a 6.-ig másztam vissza. Az ötödiken Gyula volt olyan tíz másodpercre előttem, amikor a gumiknak, meg nekem is sok lett, bemutattam egy pörgést. Onnantól sokáig nem volt meg a ritmus, csak a legvégére szedtem összébb magam, de előrébb már nem jutottam. Remélem még lesz jobb futamom ennél, mert minden szerencsémre szükség lesz ezek után.
Babinszki Gábor
Igen, én voltam a T3-as ütközés okozója A rajtot nagyon jól kaptam el, és el tudtam menni Gyula és Milán mellett is. Aztán a T3-ban lecsúsztam az ívről, Milán mellém jött és a kigyorsításnál elindult az autó segge és kiütöttem Milánt. Utolsó helyről folytattuk a versenyt, persze Ő hamar ellépett tőlem. Volt 3 klassz előzésem, Norbit, Lacit és Soós Gabit sikerült elkapnom verseny közben. Egyenletesen tudtam menni megint, nagy nehezen visszahoztam a rajtpozíciómat, de azt hiszem ennél előrébb a rajtbaleset nélkül sem végezhettem volna. Sebaj, a következő Silverstone-i nagydíjra gyorsulok megint 1 mp-et, és akkor talán felvehetem a versenyt az élmezőny végével :D
Soós Gábor
Ez az, végre sikerült, bekerültem az első tízbe! Azt hiszem mutatja a bajnokság erejét, hogy így lehet örülni egy nyolcadik helynek, dehát ezt sem adták olyan könnyen. Persze ez nekem amolyan hazai pálya, muszály volt végre villantani vmit. A Lotust ezúttal lecseréltem Ferrarira, és bejött, megtört az átok, olyan sima versenyem volt, talán csak az első körös balesetnél kerültem kis veszélybe, ezúttal is köszönöm a versenytársaknak, nagyon fair volt mindenki. Edzésen hoztam egy átlagos kört, cél a tízbe kerülés volt. Rajt után meglepődtem, hogy Szeglet mögöttem fordult a t1-ben, baleset tesómat megakasztotta, mi Szeglettel jobb oldalon el, hosszú egyenes végére lenyomott mint a bélyeget, nem kérdezett semmit. Ez még többször előfordult velem, Milán kétszer előzött meg, tesóm is, meg Captain is különösebb erőlködés nélkül hagyott le, dehát mint tudjuk én inkább a stabilitás híve vagyok. A statisztikák szerint én voltam a legtöbbet a pályán, csak azt sajnáltam, hogy Ádám egy hajszállal stabilabb volt.
Porczió László
Nem volt egy rossz verseny, csak az az összeakadás ne lett volna. A büntim miatt nem vehettem részt az időmérőn, remélem az, hogy egy negyedkörre kimentem a boxból nem hoz újabb büntit. Az utolsó előtti helyről rajtolhattam, de valami furát észleltem a kormánnyal, így nem vettem észre a zöld zászlót. Az első körben óvatosan mentem így jópár balesetből kimaradtam, és egészen a 9. helyig jutottam ahol aztán végeztem is. Sokminden nem történt, egyszer Milán előzött meg a szörnyetegével, aztán sokáig Soós Gabit üldöztem, de nem tudtam megelőzni. Majd Babinszki ért utól és ő engem is és Gabit is megelőzte. Később Vörös Tomi került mögém valahogy, de előzési helyzetbe nem igen került, addig míg az egyik kanyarban túlságosan leváltottam és emiatt megpördült a verdám, azonnal visszakanyarintottam de tomi így is elém került, egyből üldözőbe is vettem, tudtam, hogy a Coopert utól tudom érni, sajnos a következő kanyar előtt összeakadtunk, mivel én nem éreztem hibásnak magam ezért Tomi előtt folytattam, neki resetelnie is kellett, ha mégis én hibáztam akkor bocs. Ezután már nem sok kör maradt és a 9. helyre gurultam be.
Majer Tamás
A futamról annyit, hogy már a szabadedzés alatt éreztem, hogy ez ma nem nagyon fog menni. Pedig a felkészülés során egészen versenyképes időket tudtam futni. Miután Gyulával összeakadtunk, az utolsó elötti helyről kellett folytatnom. Benőt még sikerült megelőznöm, de ahhoz, hogy a többieket utólérjem, már nem volt elég a tegnap esti formám.
Tóvári György
Sajnos a versenyem ismét nem tartott sokáig. A T3 utáni zürzavarhoz megérkezve a T4-ben kis rásegítéssel fejtetőn landoltam. Mire shift-r-el visszaengedett a pályára buktam kb 20-mp-et. Mire a normális hangja is előjött a játéknak még 10-15-öt. Innentől kezdve teljesen felesleges volt a pályán lenne, 40mp-et nem tudok lefaragni. Pedig nem mentem utolsó időt a kvalifikáción, és előttem 2 ember is 4 tizeden belül volt. Nekem ez nem csak annyi volt, hogy betöltöttem egy setupot, és kapásból jön az idő. Egy hete láttam először ezt a pályát.
A mezőny eleje úgy megy el mellettem, mint a távirat, nem értem mi szükség van zűrös szituációban a bebujkálásra.
Én a magam részéről nem akarom senkinek elkaszálni a versenyét, de ezt én is elvárnám azoktól akik sokadik HGPLM futamukat teljesítik.