Versenyzi nyilatkozatok
Kis Richard
Qualin: meg sem probáltam Pb közeli időt menni tudtam Szeglet 13,6jára esélyem sincs, inkább már a versenyre koncetráltam. VersenySetupom jó volt, gumik sem melegedtek, biztam benne, hogy némi szerencsével 2-3 kör után talán befogom Szegletet és hogy a versenytempóm majd kárpotól az időmérőn nyújtottakért...
Verseny: Rajt nem hozott meglepetést, nem is tudnám megmondani mikor sikerült lerajtolnom utoljára Szegletet..., első pár kanyarban probáltam a lehető leközelebb maradni hozzá, de hamar rá kellett jönnöm hogy ez nem fog összejöni, valahogy összeszedetebben prezicebben ment, minden egyes kigyorsításon kaptam a tizedeket, kör felénél már 1,5-2seccel elöttem ment. Aztán odaértünk a 4. sectorban ahhoz a dupla baloshoz, amit 3-kal kell kenni. Itt hibázott egyett, kisodródott, jól meglepett vele. Visszafordítónál már közvetlenül mögötte fordultam a célegyenesre. Eau Rouge-höz érve ismét hibázott, ha jól emlékszem talán leért az alja az autójának... végülis a kanyar kijáratánál balról probáltam elmenni, fej-fej mellett mentük a T3-ig, ahol sikerült elé kerülnöm... Ezután elkezdtem veszetűl talapalni a ferkát, közben félszemmel végig a visszapillantót néztem, vártam mikor robbant Szeglet... Azon kaptam magam hogy most meg ő marad le és én vagyok gyorsabb tizedekkel... Nem értettem a dolgot, elösször arra gondoltam hogy biztos a hibák miatt túlmelegedtek a gumijai és ezért picit visszábbvesz hogy hűtse őket... (verseny után derült csak ki lassuságának oka az, hogy a Mastát nem tudta megszokott módon csinálni, mert én elötte “poroltam“..... sokat veszített ezzel!) A verseny hátralévő részében átlagos köröket mentünk, állati messzire voltunk a PB-időktől... amolyan biztonsági autózás féle volt a maradék pár kör... (átlagost persze csak a köridőre értem... mert hogy minden kanyart 3x átgondoltam mielött belementem az fixxxx, lehet ezért is voltunk ilyen lassúak)
Remélem Dijonra már jön a csapattársam, így elég nehéz tartani Fácánékat csapatversenyben....
Gratula B. Lacának a 3. helyért, és mákoskalácsot minden célbaérőnek!!!
Brixel László
Kemény versenyen vagyok túl. Nagyon örültem a dobogónak, azt hiszem, ez a harmadik dobogós helyezésem a jó két és fél éves HGPLM pályafutásom alatt, és ezt volt a legnehezebb elérnem. Idömérön sikerült egy aránylag jó kör, így bízhattam benne, hogy kimaradok a rajt körüli balesetekböl, aztán amikor fixen tartottam a 4. helyet, kezdtem élvezni a száguldást. Ricsi és Szeglet külön meccset vívtak, kb 5-6 mp-cel gyorsabb körökkel, viszont meglepödtem, hogy lépést tudtam tartani Fejes Gabóval, pedig egyszer el is füstölt a Lotus a Les Combes után. A pribin folyamatosan azt figyeltem, mikor ér utol Szabi, és vajon hol fog megelözni. Aztán vele is tudtam tartani a tempót, és a végére összejött egy poén, az utolsó métereken a La Source-ban már nem akartam kigyorsítani, amikor láttam, hogy füstöl Szabi. Na, egy jó padlógáz, kikerültem jobbról - néhány nézöt lekaszabolva, de inkább, mint hogy ütközzünk és elcsíptem a dobogót.
Köszönöm a gratulációt mindenkinek, és Hajrá Fácán Csapat - vezetjük a pontversenyt
Balog Szabolcs
Nahh Nekem megint meleg versenyem volt. Úgy tűnik idén ez lesz feladatom: áthámozni magam a mezőnyön. Kinyomtam a Honda szemét de már a 3.körben elfüstölt. 2körrel a vége előtt nagy nehezen felkapaszkodtam a 3. helyre ami tökéletes lett volna ha szegény japók végre olyan Hondát gyártanának ami kibírja a lábam de sajna az utsó kör végén a volt egy lag még a képem is elment és ennek megfelelően a La Source kijáratánál elfüstölt a gép. Próbáltam védeni a helyem miközben füstölögve haladtam a cél fele de BXL megelőzőtt akinek külön GRATULÁLOK mert óriásit ment!!! Pechem volt ismét de nem csüggedem mert jön Dijon amit nagyon jól ismerek túrautós koromból szóval minden adott egy jó kis pontlefaragáshoz
Soós Gyula
Nekem hatalmas élmény volt a futam. Az edzésen sehogy sem akart sikerülni egy hibátlan kör, így hagytam a 3:21-es időt, ami a 8. helyre volt elég.
De mivel magam elé jósoltam még Ádámot és Szabit is, igen kemény menetre készültem.
A rajtot megúsztam, aztán Szabi Hondája annyira a hátsómban volt, hogy nem álltam útjába.
Szép lassan utolértem Portion-t az Eagle-ben, hát tudtam, hogy kemény dió lesz. Egyenesekben esélyem sem volt, Laci viszont a legtöbb kanyarban lassabb volt nálam, de vigyáztam rá. Így viszont 3:24-25-ös köröket futottunk csak, ami nem tetszett.
Asszem a 4. körben volt, amikor megpróbáltam az előzést. A Blanchimont kanyarhoz vezető részen jobban sikerült a kigyorsítás, és felértem Laci mellé. A féktáv előtti utolsó jobbos törésben belül voltam, igyekeztem teljesen a vonal mellett menni, de így is koccantunk sajnos. Mivel nem magamat éreztem hibásnak, mentem tovább, és megkaptam a nyakamba egy másik Eagle-t, Janival a volánnál. Úgy 2 körig meglepetésemre maradt a távolság, sőt fel is ment 4 mp-re.
Aztán történt valami, hirtelen elkezdett fogyni az előny. Az utolsó 2 körban Jani úgy meghajtott, hogy azt érdemes megnézni. És ahogy kell, a tetőpont az utolsó kör utolsó féktávja volt, betette az Eagle-t belülre. De én is igyekeztem jót fékezni, így kicsit túlcsúszott, és a kigyorsításon hátrébbról is sikerült visszaelőznöm. Nagy volt Jani.
Posta János
Az egyetlen mért kvalifikációs köröm elfogadhatóra sikerült, és a rajtnál sem volt semmi gond. Már az első körben mögöttem termett Szabi, kicsit vitézkedtünk aztán a kör vége felé megelőzött. Elég jó sikerült tartanom mögötte a tempót, mondhatni a nyomában voltam. Ám a Masta bejárati ívéről felverődő por megzavart, megpördültem... Captain hamar visszaadta a helyét, kicsit később VTomi elfüstölt előttem, majd Portiont hagytam az út szélén. Ezután üldözőbe vettem Gyulát, körről-körre hoztam rajta bő fél mp-et Az utolsó két kör már nagyon izgalmas volt, az utolsó kanyar, illetve pár méter pedig FÉLELMETES Köszi az élményt, cimbora! Grat Ricsinek, BxLacinak(!) és minden célbaérőnek.
Porczió László
Nagyon jó volt ez a verseny, az időmérőn sikerült egy pb-t mennem igaz ez is csak a 10. helyre volt elég. Aztán jött a rajt amit sajnos elbénáztam, nem bírtam megzabolázni a sast így megkotlott és kioldalazott egyenesen bele Soós Gabiba, ebből lett egy csetepaté, bocs mindenkinek aki érintett, a versenybíróság döntsön ez ügyben. Aztán utána eredtem a mezőnynek, sorra csúszkáltak ki előlem emberek így nemsokára már a 6. helyen találtam magam. De voltak kanyarok amiket egyszerűen nem tudtam elég gyorsan venni így Gyula utólért, gyorsabb volt nálam főleg ezekben a kanyarokban sajna az előzése nem jött ki szerencsésen ugyanis összeakadt a hátsó kerekünk és megdobott, ez egy versenybaleset volt. Ekkor Jani is eltűzött mellettem, és a 8. helyre kerültem. A vége felé Ádám utólért, próbáltam tartani. Az utolsó kör nagyon izgi volt nem hittem volna, hogy sikerül megvédeni a helyem, de a honda lassabb volt és Ádám se akart a végére galibát így megmaradt a 8. hely.
Varga Ádám
Hatalmas csalódás nekem ez a futam. Magamban reméltem, hogy ha az elején lesz valami balhé, akkor jó leszek az 5-6. helyre
A rajt után volt is ütközés, bele kellett lassítanom rendesen, amire biztonságosan el tudtam menni, de így is javítottam pár helyet. Aztán olyan dolog történt, ami még soha nem fordult velem elő verseny közben... Begörcsölt a bal lábam, és miközben a nagy egyenesben nyújtogattam a fékező lábamat, sikeresen benéztem a Masta-t. Ráadásul miközben pörgött az autóm, még Soós Gabit is a mezőny végére zavartam, akinek esélye sem volt kikerülni. Sry! Ezek után az utolsó helyről folytattam a versenyt, majd volt még egy kocc, amikor Gabi pördült meg elöttem. Ezt követően utolértem Nagypál Petit és Szeredi Norbit, akikkel egy jó kis 3-ast alkottunk. Lényegében minden ívet használt valaki, nagyon tetszett! Sajnos Norbi kiesett a trióból, mert megpördült. Petit kezdtem üldözni, de nagyon más féktávokat és íveket használt, ezért nem mertem közel menni hozzá, nehogy megint balesetet csináljak és még 1 utolsó rajthely várjon. Gondoltam majd a nagy egyenesben szélárnyékból biztonságosan megelőzöm, de még elötte elengedett. Ezek után unalmas volt a versenyem, az utolsó körre utolértem Porczió Lacit. Az egyetlen szépséghibája csak az volt a dolognak, hogy az utolsó néhány kanyarban esett le az integető zászlósok és chatelők láttán, hogy a pribiben a nevem mellett zárójelben szereplő (1)-es nem azt jelenti, hogy még 1 kör van hátra, hanem azt, hogy ez az utolsó kör. Végül nem sikerült megelőznöm Lacit, aki szépen védekezett. Nagyon csalódott vagyok, de már megszoktam hogy Belgiumban így távozok..
Soós Gábor
Hát hol is kezdjem? Mondjuk a lényegnél: a rajt. Szépen óvatosan, nyugodtan indulok egyszercsak, mint derült égből a villámcsapás oldalról Portion kolléga megtorpedózott, égszakadás-földindulás, tömegkarambol, repkedő Ferrarik. No komment, nem jutok szóhoz, második futam a szezonban, másodszor jönnek belém oldalról a rajtnál, ez most mi? balszerencse? vagy valami átok? nem értem, hogy? miért? Ezek után Laci, mint aki jól végezte dolgát a boly élén távozik a helyszínről, ami nemcsak nem szabályos, hanem egyenesen sportszerűtlen, unfair, ha hibázol és másokat is belekeversz az a minimum, hogy visszaengeded őket magad elé. Igazad van Laci a versenybírók majd megnézik az esetet és biztos jól meg is büntetnek, ne adj Isten még figyelmeztetést is kaphatsz, és akkor én biztos visszakapom az elvesztegetett pontokat, meg egyből elégedett leszek, hogy ez igen, ez egy jó futam volt, külső, zavaró tényezők nélkül, a saját tempómban végig mentem. Részemről téma lezárva. Az Ádámmal való két ütközés szerintem egyértelműen versenybaleset volt, leginkább magunkkal toltunk ki, jól lemaradtunk a mezőnytől. A futam hátralévő részét pörgő-forgó autók kerülgetésével töltöttem kisebb-nagyobb sikerrel. Közben verseny mérnökömmel már a következő futam stratégiáján dolgozunk, eddig ott tartunk, hogy nem megyek mért kört az edzésen, így utolsónak indulva talán megúszom a rajtot, de biztosabb a hatás, ha adok fél kör előnyt a mezőnynek, így kimaradva a futam elejei húsdarálóból. És elnézést kérek a magas hangszintemért, de már nem bírom.
Babinszki Gábor
Borzasztó versenyem volt A kvalin sem ment már, nyögvenyelősen sikerült csak egy 19-es kör amivel az 5. helyről ratolhattam ami jól sikerült, Vörös Tomi odaadta a 4. pozíciót az Eau Rouge tetején. A következő körben a Masta előtt elment, de a palánk kifogott rajta. Ezen úgy meglepődtem hogy a következő kanyart én néztem be. Shift+r. A fél mezőny elment, majd egy körrel később én is elrontottam a Mastát szóval borzasztó volt, visszaestem nagyon. Estem keltem... Becsületből végigmentem, de nagyon csalódott vagyok. Amilyen jól ment a hétfői edzésen, a versenyen dekoncentrált és béna voltam.
Nagypál Péter
Eloszor is gratula mindenkinek!
Ez nagyon jo volt, annak ellenere, hogy utolso lettem. A qualin tudtam futni egy 3:25-ot, ami ahhoz kepest, hogy nem birtam elotte gyakorlas alatt 3:30 ala menni szamomra alomido.
A rajtnal ketten osszeakadtak egybol, en meg szep tempoban nekialltam gyurni a koroket, nem akartam egybol eldobni a gepet. Most a nevekre nem emlekszem, de amig tudtam tartottam magam mogott mindenkit (remelem sportszeru volt), de aztan szep lassan megeloztek, de meg igy is magamhoz merten jo pozicioban alltam. Aztan a verseny feltavjan tul elkezdodott a horror. Az utolso 4 korben estem keltem, ennek koszonhetoen a pontszerzo hely eluszott, de ez van, a kitartas torletlen, majd csak osszejon egyszer.