Versenyzi nyilatkozatok
Fejes Gábor
A startnál kivételesen sikerült megtartanom a pozíciómat, majd 1-2 körön keresztül üldöztem Ulrich Tomit, aztan huss, meglepett előlem. Juhával, már sokadszor, szorosan autóztunk; mivel Monacóban szinte lehetetlen előzni, nem volt más dolgom, mint minél kevesebbet hibázva körözni. Az első helyezést végül csak Tomi műszaki problémájának köszönhettem.
Ulrich Tamás
Eleinte az edzésen nem nagyon tudtam menni, mert mindig elrontottam valahol!! Aztán összejött egy jó kör és ezután rögtön eltört a fékpedál egyik rugója, úgyhogy tiszta ideg voltam már az elején!! Ehhez képest elég jól ment a versenyen csak később találkoztam megint a Lacival :) Aztán onnantól már nem tudtam úgy menni, ahogy kéne!! Ráadásul még shift-r is kellett egyszer a sikánnál!! De örülök, hogy be tudtam fejezni a versenyt ezzel a pedállal!! Grat Gabo!! :)
Juhász Tamás
Nagyon nehezen indult az időmérő. Kb. negyedszerre sikerült teljesítenem egy teljes kört. A start után maradtam a 3. helyen, 25 körön át mentem Gabo után hiba nélkül, de 1mp-nél nem tudtam közelebb kerülni hozzá. Aztán jött a Tomi kicsúszása, észre se vettem , hogy leellőztem és fél percen belül én is kicsúsztam. Utánna még vissza tudtam jönni elé, viszont a hátsó kerekem sérült volt, és nagyon nehezen lehetett irányítani az autót, így vissza tudott előzni, sőt még a Ricsi is lehagyott. A végén - nagy szerencsémre - kicsúszott Ricsi az utolsó kör utolsó kanyarjában, így visszajöttem a harmadik helyre.
Posta János
Úgy terveztem, hogy az időmérőn megfutom az egyéni csúcsomat, a versenyen pedig hozom a stabil 1:29 teteje időket. Ehhez képest az edzésen egyetlen egyszer sikerült 1:30 alá kerülnöm, a futamnak pedig inkább csak a második felében mentem az elvárásaimnak megfelelően. A rajt utáni első balosban annyira nyomában voltam Kovács Zolinak, hogy még a korlátra is utánamentem :) Ezzel a manőveremmel sajnos sikerült megzavarnom a mögöttem érkező Ricsit, aki így nekem koccant és megfordított... Nagy nehezen végrehajtottam egy Y-fordulót :) aztán igyekeztem megtalálni a ritmusomat. A tizedik körre sikerült utolérnem Ádámot és ismét élvezetes csatát vívtunk. Érdekes volt, hogy a pálya egyes szakaszain mennyire eltérően mentünk. Laci lekörözésekor “beakasztottam a húskampót“ haha - a sikánon mondhatom, hogy vakon mentem át, hogy aztán a célegyenesre fordító hajtűben átvegyem az engem illető hatodik helyet :D Aztán már csak azon dolgoztam, hogy elkerüljem a körhátrányt, ami sikerült is. A Tempo Team első győzelme. Gratulálok Gabó! :)
Varga Ádám
Hát nekem ez a verseny nagyon nem jött össze. Kezdődött ott hogy büntetésem miatt hátulról kellett rajtolnom, vagyis ezt nem nevezném rajtolásnak mert hagytam hogy meglóduljon a mezőny és hátulról figyeltem, hátha az első kanyarban lesz valami tömegbaleset, de nem volt szerencsém. Brixel Laci kisebb hibája után sikerült az alagút elött elmennem mellette. Innentől kezdve már csak a Pribuldán figyeltem a bal első hőmérsékletét, amely a 6. körben elérte a sárga jelzést. Sikerült annyira a problémára koncentrálnom, hogy az alagút után elkaptam a szalmabálát. Ezzel az ütközéssel sikerült elfogyasztanom pár mp-s előnyöm Janival szemben. 2mp-s hátránnyal körözött mögöttem, ezt próbáltam tartani, mert tudtam hogyha túl közelről látja a kocsim hátulját “vérszemet“ kap és végem van. Sajnos csak pár körön keresztül mert Laci lekörözésénél nagyon elóvatoskodtam a dolgot. Ezek után próbáltam tartani Janit, de az utolsó visszafordítóban, fékezés közben bebicsaklott az autó, innen már csak a padlófék maradt és a 7. hely.
Brixel László
Azt hiszem, eddigi (billentyűs) karrierem legnehezebb futamán vagyok túl nem gondoltam volna, hogy sikerül végigmenni. Gratulálok a mechanikusoknak, erős autót raktak össze nekem, néhol azt hittem, le fog szakadni valamelyik kerekem... Sajnos a kanyarokkal küzdve megint sikerül pár kisebb galibát okoznom, elnézést kérek azoktól, akikkel összekoccantunk.
Kiss Zoltán
Sajnos számomra hamar végetért a Monacói Nagydíj, mivel az ötödik kör környékén egyszerűen eltört a fékpedálom. Mindenesetre annak örülök hogy Cooperre találtam egy egész stabil beállítást és sikerült is 1.27.9-es időt futnom vele. Kár, hogy így alakult ... de a következő futamra, Leipzigre megjavítom a pedált, úgyhogy reszkessetek!!