Versenyzi nyilatkozatok
Piski Tamás
Nagyon jó kis futam volt.Köszönöm Yodának és Norbinak, hogy rábeszéltek :) Az edzésen a 3. helyet sikerült megszereznem ami jónak mondható.A rajtot aztán sikerült nagyon jól elkapni.Sajnos Norbinak gondjai akadtak, elfüstölt a motorja. Ricsinek be tudtam szúrni a T1-nél. Ez volt a döntő momentum, hisz így egyedül én tudtam elkerülni a tömegbalesetet. A kör végére SzegletG jött mögöttem, akitől folyamatosan el tudtam húzni. Sikerült egy kis előnyt kiautóznom, mire jöttek a lekörözések. Szükség is volt rá, mert Czene Miki bevágott elém, összementünk, hálistennek visza tudtunk jönni mindketten, de az előnyöm elveszett. Az autó pedig borzasztó alulkormányzott lett, ezért a hátralévő körökben nagyon küzdenem kellett a kocsival, de végülis sikerült 1. helyen beérnem. Gratulálok a célbaérőknek! Norbit pedig nagyon sajnálom.
Rajnóki Tibor
Tegnap mentem 1:18:71-et, mára elfelejtettem GPL-ni, így a kvalról ne is beszéljünk... A T2-ben ismét sikerült megkeverni a kártyákat egy csodás 180-as forgással, telibe is vertek páran, elnézést érte! :( A 9. helyről kezdtem a felzárkózást, de ekkor már az a minimális küzdeni akarásom is elapadt. Valahogy mégis sikerült a 3. helyig érkezni, amikor gondoltam valahogy csak lenyomom Kokeszt, de folyamatosan gondom volt a bal első kerekem hőfokával és a verseny végére szarabb köröket mentem, mint az első felében. Végülis örülnöm kellene az eredménynek az események tudatában, de nem megy. Grat PTominak és KZolinak a fantörpikus visszatérésért, Norbit meg nagyon sajnálom. DE nagyon ász volt, hogy ennyien voltunk, maradjon ez így!!!
Szegletes Gábor
A nyolcadik rajthelyről indulva (tavaly ilyen nem is nagyon létezett:), a rajtbalesetet centikre sikeresen kikerülve az első kör végén a 2. helyen találtam magam. A többiek innen kezdték a felzárkózást, gyakorlatilag mindenkinél lassabb voltam a Hondával. Az volt csak a kérdés hányan tudnak visszaelőzni a 24 kör alatt, ez végül Kokónak és Yodának sikerült, így jutott a 4-edik hely osztályrészemül, aminek nagyon örülök tekintve rajthelyemet, ami a reális sorrenden alapult. A szerencse ezúttal mellém állt, és a helyzetemet értékelve azt hiszem egy biztos de annál lassabb vezetést bemutatva tettem le névjegyem a dél-afrikai közönség előtt :) Gratulálok az előttem végzőknek! Következő futamra is jöjjön mindenki, nagyon jó volt 15-en!
Juhász Tamás
A futam végeredményével teljesen megvagyok elégedve. Az időmérőn a szokásos időmet tudtam teljesíteni, jelenleg nemtudok többet kihozni a Ferrariból. A 7-dik helyről rajtoltam, ami nem sikerült a legjobban mert előttem pont beragadt egy Lotus, és nem volt hely kielőzni, szoros helyzetbe nem akartam belemenni. Sajnos a T2-es balesetet nem sikerült elkerülnöm, mivel egy Ferrari keresztbe jött vissza a pályára! Úgy érzem jobban kellene vigyáznunk egymásra, főleg az új szabályok miatt!! A baleset után elég stabilan mentem - bár a balelső gumi folyamatosan túl volt melegedve - így a 11. helyről sikerült feljönni az 5. helyre. Gratulálok Mindenkinek! :)
Budás Péter
A T1 környéki baleseten sikerült átslisszannom, majdnem a T2 utánin is, de összeakadtunk páran és hirtelen marha magasra vágódtam fel a levegőbe a ferrarival, és olyan sokáig pörögtem, hogy már a kormányt elengedve, mosolyogva vártam a földetérést, miközben hallottam, hogy lent időközben már többen összeszedték magukat és indulnak tovább. Nagyon LOL volt, így utólag :) Mindemellett a kormányváltásom láthatóan elég szarul sikerült, remélem hosszútávon eredményesebb lesz :D Replayt még nem néztem, így nem tudom kit nyomtam ki egyszer a T1-ben, és később egy Lotussal is összeakadtam. Elnézést kérek érte! Ezektől függetlenül jó volt ennyien együtt kenni! :)
Varga Ádám
Nekem nagyon tetszett életem első bajnoki futama. Már az időmérő is jó lett, mert sikerült Jani idejét legyőznöm, aztán volt még egy pár percem amikor köröztem kicsit teletankal, hogy nehogy meglepetés érjen az első kanyarban. A verseny is jól kezdődött, mert az 1. kanyarban sikerült 1 pozícióval előrébb lépnem, aztán jött a tömegkarambol, amit majdnem sikerült kikerülnöm, már pörögtek lefele elöttem a helyezések, amikor oldalról sajnos nekem pattant valaki, de én még aránylag megúsztam, mert a kocsi se tört össze, csak egy kicsit megpörögtem. Aztán a 2. körben az Essen kanyar elötti féktávon elbambultam, és hátulról nekikoccantam Mikinek, szerencsére egyikünknek se lett nagy bajunk, mégegyszer elnézést kérek tőled Miki, és várom a versenybíróság döntését a büntetésemről. Ezek után nyugodtan folyt a verseny, olyan 12 körrel a vége elött észrevettem hogy Peti 10mp-vel van mögöttem és olyan 1,5mp-t farag le körönként. Na szokás szerint elhangzott bennem a “most kapd össze magad Ádám“ és szokás szerint már az 1. kanyaromat elrontottam, aztán ugyanebben a körben meg is pörögtem. A végén Jani utolért, és a nyakamat szorongatta, a visszajátszás utolsó körében a célegyenesre ráfordító elött látszik hogy szinte teljesen lementem a fűre, annyira a tükröket bámultam. Összeségében nagyon tetszett a futam, a 8. hely megszerzéséről meg nem is álmodtam, tehát isteni volt :)
Posta János
A nagy forgalom miatt az edzésen nem tudtam a maximumot hozni, de ezzel együtt is megtaláltam a helyem a rácson. Óvatos rajtot vettem, így Brixel Lacit sikerült magam elé engedni, de ez mit sem számított, mert a második kanyar utáni tömegkarambolba én is belecsúsztam... :( Sokat nem vesztettem ugyan, de bosszantó volt látni, hogy akikkel csatázhattam volna, épen megúszták a balesetet és messze jártak tőlem... Később azért Fejes Gabóval mégiscsak sikerült vívni (ismét!) egy rövidet, de egyértelműen gyorsabb volt, ígyhát inkább elengedtem. Ekkor szaladt az autómba Budás Peti, ami különösen fájó volt, mert ekkor többen is elmentek mellettem... Később próbáltam (magamhoz mérten) jó időket autózni, utólértem Varga Ádámot, de vétettem egy hibát, így ismét lemaradtam tőle. A futam utolsó harmadában aztán a lekörözők elengedése jelentette a legfőbb feladatot. Ádámmal azért így is összejött két izgalmas kör a végére :)
Czene Miklós
Megvolt az első HGPLM bajnoki futamom. :) Az igazság az hogy semmit nem tudtam készülni rá csak amennyit az edzésen mentem de az elég kevés volt. Ráadásul a pálya nem tartozik a kedvenceim közé. Miután elrajtoltunk, a második jobbos utáni tájkép kicsit meglepett. Egy autó pörgött a levegőben, 4-5 pedig a pálya mellett csavargott. Szerencsére el tudtam kerülni a balesetet tovább tudtam menni. Kis ideig még az 5-dik helyet is birtokolhattam de aztán a nálam sokkal gyorsabbak gyülekeztek a nyakamon. Ezúton kérek elnézést attól a Ferraristól akit a Leeukop Bend kanyarban meglöktem! Próbáltam őt visszaelőzni, de elszúrtam. Szóval még1szer elnézést! Összegezve szerintem is jó verseny volt, de azért örülök hogy a legközelebbi futam nem Kyalamiban lesz... :) Bathurst-re megpróbálok többet gyakorolni, az a pálya jobban is megy mint Kyalami. Szóval majd meglátjuk...
Fejes Gábor
Számomra elég szerencsétlenül végződött a futam. Kétszer is elakadtam az előttem történt baleset roncsaiban. A második ütközés után kénytelen voltam feladni a versenyt, mivel három kerékkel már nem húzott olyan jól az Eagle :)
Kis Richard
A tegnapi futam csak az első 250m ig tetszet, bár a rajt prímán sikerült, de első kanyarban nagyon megleptek, Piski Tomit az utolsó pillanatban vettem csak ésszre, végig Michelisz Norbival voltam elfoglalva. A következö kanyar elött még láttam hogy Rajnóki Tibi is beprobálkozik elözésemmel, probáltam helyet adni, de a füvön találtam magam.... itt kezdőtek a bajok.... a pályára visszatérés elött még a füvön megcsusztam és keresztbe értem vissza a pályára :( A végeredmény katasztrófa, talán az első 4-5 srác tudod elmenni gond nélkül a többiekkel “találkoztam“. Aztán 2-3 kör múlva utolértem egy csatázó Ferka-Lotis párocskát a “ClubHause Bend“nél ott Ferrarist probáltam elözni de kigyorsításnál megcsúszott és nekem jött. Megforogtam, vérnyomásom az egeket verdeste.... elkeseredetten probáltam minnél elöbb viszaállni a versenybe! Dobtam egy füstölös 1est ami olyan jól sikerült hogy a végén megint megcsusztam és az épp elözni akaró Ulrich Tomi már nem tudott kikerülni... ezután még csatáztam vele pár körön keresztül és mégegyszer hibáztam... Ezután végig azon agyaltam hogy ezekért a hibákért majd milyen büntit kapok... minden kedvem elment, kiléptem... :( Mindekitől szeretnék elnézést kérni akivel a futam alatt “találkoztam“, legfőképp Ulrich Tomitól....
Kiss Zoltán
Jó kis futam volt. A tizedik helyről indultam, de a jó rajtomnak köszönhetően az első kanyar után már az ötödik-hatodik helyen voltam, majd a második kanyarban történt balesetet éppencsak elkerülve a harmadik helyen autóztam. Ez egy ideig tartott csak mivel Koko szorosan jött mögöttem, és a célegyenesben sikerült “megelőznie“, ami abból állt, hogy a boxnál igyekeztem belülre húzódni, nehogy bejöjjön szélárnyékba, de nekimentem a box melletti palánknak, ami ugyan nálam nem látszik de “ott van“. Szóval emiatt időt vesztettem és Kokó elment. Aztán sokáig a negyedik helyen autóztam, majd a nyakamba kaptam Ulrich Tomit akivel jót csatáztunk, és később pedig Fejes Gabó is rámjött, vele is jókat vívtunk. Sajnos az egyik lekörözésnél, amikor Ulrich Tomi mögött mentem, Brixel Laca megcsúszott és nekem jött így nem tudtam tovább üldözni Tomit. Ott vesztettem azt hiszem három pozíciót, a verseny többi része nem volt olyan jó számomra, végül a tizedik helyre érkeztem. Következő futam Bathurst, remélem az jobban fog sikerülni.