Versenyzi nyilatkozatok
Szegletes Gábor
Huhh... Monza az egyik kedvenc pályám. Most is 18:00 után ültem neki először, de BRM-re persze volt bejáratott setup qualra is és versenyre is. Hamar jöttek a jó idők, kb. 5. körben már 28,33-at futottam, kipróbáltam a verseny setupot is, nem egész egy órát töltöttem szerintem a szerveren a felkészüléssel.
Qual: számítottam rá, hogy sűrű lesz a mezőny, 1-2 gyors autós kollégát és Ricsit kalkuláltam magam elé, és bár ezen a pályán nem számít annyit a rajthely, azért az, hogy az ember első vagy negyedik helyről indul, már meglátszik. Első sorozatban igyekeztem higgadt lenni, jött a 28,3 megint, aztán a második és harmadik körben is csak pár századdal mentem rosszabbat, közben persze a szektorok alapján már 28,15 körül jártam... Mindegy, gyakorlás nélkül ezt nem tudtam most összerakni, minden körben volt rontott kanyar. Szerencsém volt (de tényleg) és enyém lett a pole, mögöttem tülekedés. Legjobb leosztás, csak élni kellett vele.
Futam: sikerült élni a lehetőséggel, kitűnő rajtot vettem, közben a mögöttem lévők egymással voltak elfoglalva. BxL csapattárs ezúttal is kitűnően tette a dolgát és zavarta Ricsit, első pár kör alatt meglett a 2 mp biztonságos különbség. Nagyon jól ment, tempósan, odafigyelve, a helyzetet uralva köröztem. Bejött egy-két rontott kanyar, de ezekkel csak tizedeket buktam, gumik hőmérséklete nem forgott veszélyben. Aztán már vagy 3,5-3,7 volt az előnyöm, amikor a T1 kijáraton sövényt fogtam a 10. körben... Itt elnézést kell kérnem Lalitól, aki a célegyenesben mintaszerűen elengedett, aztán pedig megzavarta, hogy bóklászok a bal szélen, és kiforgott : (. Eldobtam másfél-két mp-et, kezdhettem újra az építkezést. Felment az előny újra 3 mp köré, bár itt már volt egy kör, amikor túlterheltem a BH-t, meg volt két kör, amikor a BE melegedett túl. Aztán lementem 29 alá, és onnantól már nem volt az igazi, könnyű autóval nem mentem olyan jól. Nagy vész nem volt, de nem voltam innentől már olyan magabiztos, Ricsi jött fel tizedenként, de az előnyt sikerült szerencsére beosztani, így biztosan nyertem. Milán utolsó versenykörben lenyomta a pole időmet, szóval grat! Jó volt nagyon, ez a pálya pedig számomra 10/10! Köszi a futamot mindenkinek!
Szabó Szilárd
Nos, Elég sokat gyakoroltam - verseny előtti practicon lenyomtam egy 35 körös etapot, azaz majdnem 35. körben a Lesmoból kifelé elpukkantam és most először elég sokat mentem az EOLc-ra is. Ennek köszönhetően sikerült elég jól begyakorolni a pályát és stabil 29 körüli köröket tudtam.
Kvali: Egy gyakorlás alkalmával a pribi kecsegtetett a 27,xxx-el, ezt szeretem volna megfutni, de hát sajna nem jött össze. Ráadásul a legjobb körömben a Parában kicsit megcsusszantam, ha nem akkor 28,2-vel pole lett volna, így maradt az 5. kocka.
Verseny: Meglepően jó rajtot kaptam el - még Dawe-t is ki kellett pedig kerülnöm, de ügyesen eljöttem és robogtam a 4. helyen. Elég hamar világos lett hogy innen akkor lesz feljebb ha én nem hibázok aki előttem megy az pedig igen. Brixel Lacival bejött, és megkaparintottam a 3. helyet. De hát sajnos hiába vártam hogy Ricsi/Szeglet hibázzon, nem tették meg - nagyon kenik ezt a Tankot, grat - és bár kb. féltávig nem nőtt a különbség 2 mp-fölé, a végére elfogyott a szufla és egyre többet “padkáztam“ a Lesmokba és a Parában. Volt egy izgi lekörözésem a vége felé a Parában, kicsit összeakadtunk valakivel, de nem volt vészes.
Alig vártam már a végét
Soós Gyula
Az edzésen igen hamar megfutottam egy 29 alját, azt gondoltam ezzel meg is vagyunk. Aztán elkezdtek záporozni az idők, végül nekem is muszáj volt belecsípnem a 28 tetejébe.
Ám ez is csak a 10. rajthelyre volt elég, csak kamilláztam az időket nézve, tényleg brutális volt, hogy full grid, és senki nincs 30.0 felett! Bő másfél mp-en belül autózott a teljes mezőny.
Legalábbis az edzésen...
Voltak azért kétségeim, de bíztam benne, hogy a versenyen kijön majd a rutin, és végre elkerül a monzai pechem.
Az első körben maradtam a helyemen, szorosan követtem tesómat, jó sűrű volt a mezőny. Aztán a Para előtt kimentem mögüle, hogy lássam a fékpontot. Meg is volt, csak ő meg hamarabb fékezett, így “véletlenül“ megelőztem.
Nem tudom ez mentett-e meg, és lett az ő veszte, majd a replay-ről kiderül, de a T1-nél valami akkora crash volt, hogy előre ugrottam vagy 4-5 helyet, épp elkerülve a roncsokat. Láttam a tükörben, hogy tesómnak már nem sikerült...
5. voltam tehát, annyi történt még, hogy BxL hibázott, megörököltem a 4. helyet, és igyekeztem őrizni azt. Egy ideig próbáltam versenyezni Sziszkával, de beláttam esélytelen. A vége felé a Szeglet által tapasztaltakat éltem meg én is: azaz nemhogy segített volna, de egyenesen zavart az egyre ürülő autó. Elkezdett csúszkálni ahol addig nem tette, a gumikat is pirosba vittem néha, nem is sikerült egy igen jó kört futnom már vele, a lényeg annyi volt, hogy ne dobjam el. Örülök a 4. helynek, nem számítottam rá, hogy ennyit jövök előre.
Szerencsére letudtuk a gyors pályákat egy időre, innen már remélem nem a 10. hely lesz az enyém a kis Barbival.
Brixel László
Monzát nem lehet eleget gyakorolni...
Hiába mentem többszáz kört az elmúlt héten, javítottam a PB-n fél mp-et, próbálgattam a versenysetupokat. Itt (is) kőkeményen kell koncentrálni végig...
Az első pár köröm aránylag jól sikerült, majd jött a menetrendszerinti hiba a Parabolica féktávján, kisodródtam, elment a felfüggesztés, következő körben már esélyem sem volt megfogni féktávon a Lotust. Ezután lassan de biztosan estem vissza, 8-9 körönként újabb hibákat elkövetve...
A vége felé sikerült Milánnal kétszer összeakadnunk, elnézést kérek, rohadtul csúszkált a harmadszor újraindított, teletankos Lotus, nem tudtam tartani az íveket. Azt hiszem a nyolcadik hely reális végeredmény lett.
Gratulálok a mezőnynek, nagyon erős verseny volt megint
Első öt - két tizeden belül, full grid (+2 tartalék versenyző), benchmark alatti 19. hely, azt hiszem színvonalas bajnokság elé nézünk.
Görömbei Lajos
Én is ehetném a kefét hiszen már a második körben elk..tam az egész versenyt ,tele roncsal a kanyar kecmergek és pont beletalálok egy fél kocsiba És ezt minden balesettel megcsináltam. A tiedet én okoztam ez az egy ami bánt. nem kell a gpl es tapasztalattal jönni. Van gebaszis de mégegyszer kérlek bocsásd meg ( végülis vér nem folyt ) Mióta versenyzek még soha nem választottam “top “ autót de tegnap belém bújt a kisördög és miközben eolcon kipattant egy 29.4 úgy éreztem ,hogy végre nem fogják velem felmosi a padlót. Nem így lett én magam mostam fel.Ja és a resetelésről szólva 10 ből 8 versenyen nem használom nehogy útban legyek hiszen mindenki gyorsul és a hideg kocsival szar ebben közlekedni.
Soós Gábor
Na most van tele a tököm az egésszel, próbálok nem megbántani senkit de ami sok az sok. Meg van a véleményem egyébként a minimális gpl tapasztalattal rendelkezőket top autóba engedő szabályokról is, ez így nem színvonal hanem egy kalap fos, én csak nyugodt futamokat szeretnék, nem roncsderbiket, meg reset nyomogatást, nem hiszem hogy olyan nagy elvárás. Dehogy 20 kör kemény munkával visszahozott pozícióit egy visszatámadó lekörözött tegye tönkre, na én itt, és most fejeztem be.
Posta János
A rettenetes tizensokadik helyről mások balesetének köszönhetően hamar feljutottam a tizenegyedikre, aztán a következő körben a kilencedikre. Aztán jött a szokásos stresszes monzai tempózás, harc a tizedekért... Aztán a net elkezdett rosszalkodni, ami egy csúf disconnectben végződött... Szomorú vagyok.
Oláh Gábor
Hát ez megint nem tartott sokáig :(