Versenyzi nyilatkozatok
Balog Szabolcs
Ez egy nagyon durva verseny volt számomra. Húsvét Vasárnap nagyon csúnyán megsérült a lábam és félő volt hogy nem indulhatok Rouenen. Hála Istennek gyorsan javult a lábam igy vállalhattam a futamot. Az időmérőn egy igazi repülőköröm volt ami a fájós lábamat figyelve nagyon is jó volt. Harmadik helyről indulhattam aminek örültem. Jött a szokásos rajt utáni pofozkodás amiből persze meginn pechesen jöttem ki, elsőre. Egy váratlan fordulat után hirtelen a negyedik helyről a másodikra kerültem és óriásit vivtunk Szeglettel és Rajnokival (volt olyan pillanat amikor mind2en kivágtak a szélárnyékomból és úgy nézett ki hogy meg is előznek de végül én maradtam a második helyen...nagyon durva volt) majd Ricsi után eredtem. Amikor láttam hogy nem csökken a távolság és a lábam is jelezte hogy ő se nagyon birja akkor elkezdtem spórolni de sajna megfőtt a mocim és Rajnoki elment. Néhány körrel később meginn mocifüst újabb reset és Vörös is utolért és az utolsó kör elején meg is próbálta az előzést de láttam hogy sansztalan. Akkora tempóval esett be belső iven az amúgy külsőről kezdendő kanyarba hogy nem lehetett megfogni. El is szállt sajna pedig nagy móka lett volna csatázni egyet de ez most nem jött össze. Nem rossz ez a harmadik remélem hogy teljesen egészséges lábbal majd még jobb leszek.
Vörös Tamás
Egész jól sikerült a versenyem, annak ellenére, hogy az időmérőn alig találtam magam (hétvégén a 69-es moddal toltam, és egy kicsit nehéz volt visszaszokni ) de a végére összejött egy jó kör, de ez is csak a 7. helyre volt elég. A rajt viszont jól sikerült, Milánt sikerült megelőzni, aztán Jani beakadt a hajtűben, egy kicsit le is koccoltam, de komolyabb sérülés nélkül folytatni tudtam. Pár körrel később Rajnóki és Szeglet kiütötték egymást, alig vettem észre, és majdnem belerohntam a roncsokba, de sikerült megúsznom, és már a harmadik voltam. Aztán pár körig tudtam tartani Tibit, majd a célegyenesben megelőzött. A verseny vége felé a lekörözött Brixel Balázzsal volt egy kis afférom, de nem lett komoly baj, talán csak pár mp-t vesztettem, majd Szabi került elém, és az utolsó körben a T1-ben majdnem sikerült is megelőznöm, de egy kicsit túl nagy lendülettel jöttem és lesodródtam az útról. Szerencsére sikerült megfogni az autót, de Szabit már esélyem sem volt elkapni, Jani viszont közben egész közel ért hozzám, de végül sikerült beérnem a 4. helyen.
Posta János
Az egyik legmunkásabb versenyem volt ez a tegnapi. Az időmérő elég jól sikerült, a végén egymás után két PB-t is futottam és épp egy hajszálnyi előnnyel megszereztem a hatodik rajtkockát. Jól elkaptam a startot, Milán kicsit beragadt, így T1-ben már ötödik voltam. A hajtűt majdnem elrontottam, ezért kicsit lassabban jöttem ki belőle. Nem tudom ki jött mögöttem (Tomi?), de egy picit megkoccolt, én meg keresztbe/szembe fordultam az úton. Kicsit tolattam, hogy elférjen a mezőny, majd amikor már mindenki elment kifordultam az útra... és elkaptam az éppen érkező Balázst... Elnézést kérek, a Pribit nem néztem, amikor elkezdtem a manővert, akkor meg nem láttalak.. Egy gyors shift-r után elkezdtem a felzárkózást. A kicsúszások, hibák miatt Babinszki kapitányig egész könnyen eljutottam, de az Eagle-lel nem bírtam. Akármilyen jól jöttem ki kanyarokból, nem akart sikerülni az előzés. A második-harmadik próbálkozás után már kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mert 2-3 mp-et vesztettem körönként... Végül aztán volt olyan mákom, hogy Captain is hibázott, így felszabadultan meg is futottam a leggyorsabb körömet Ezután már nyugisabb volt a versenyem. Kicsúszókat előztem, illetve Szegletet kergettem egy darabig. Majd amikor ő is hibázott, Vörös Tomit vettem célba. Meglehetősen távol volt (10-12 mp), de a lekörözések, vagy nem tudom mi miatt az utolsó pár körben látótávolságba került. Gyorsabbnak éreztem magam nála. Ha lett volna még egy-két kör... dehát nem volt
Szegletes Gábor
Ismét futottam egy fantasztikus eredményt, átmentettem Spáról minden rosszat. Elején még mentem egypár körig Ricsivel meg Szabival meg Yodával, aztán jött egy incidens Yodával. Shift+R, esélyem nem volt. Pörögtem is egyszer, meg talán a hajtűben is beakadtam egy gumiba. Spa után ismét nem volt tiszta futamom, ezúttal legalább én is hibáztam.
Porczió László
Ez az egyik kedvenc pályám így itt egy kicsivel jobb esélyekkel indultam. Az időmérőn a 10. helyet értem el a Ferrarival, ennél jobb idő is összejöhetett volna de annyira nem voltam jó formában így ez is elfogadható volt. A rajtnál próbáltam egy Lotust jobbról előzni majdnem elütöttem a zászlós embert de így se sikerült, azután szépen vonatoztunk egészen a hajtűig ahol Jani kocsija rendellenes irányban állt és a kanyarból kijövet sokan hirtelen manőverekre kényszerültek én is itt akadtam be valakibe ami miatt kipördültem a fűre. Ezután a többiek után eredtem és a kör végére látótávolságba is kerültek, majd ez előttem kicsúszkálók és az én hibázgatásaim miatt sokszor poziciót cseréltünk, egy kicsúszásnál Babinszki és Jani elmentek mellettem így őket kezdtem üldözni, egyre közelebb kerültem hozzájuk, a hajtűben rendre méteres távolságra közelítettem Janit, nagyon küzdöttek, aztán a gyors szakaszon egy nagy füst csíkot húzva Babinszki elszállt, ezután körök teltek el mire felvettem egy jó ritmust, de akkor már Jani messze járt. Páran még kicsúsztak előllem így a 7. helyig jutottam, ezt a helyezést reálisnak tartom mivel a leggyorsabb köridőm is a 7. legjobb örülök annak is, hogy nagyobb hiba és reset nélkül teljesítettem a futamot.
Soós Gyula
Egészen jó versenyem lehetett volna. Az edzésen szándékosan nem törtem magam, bevallom balhékra számítottam, így gondoltam jó lesz biztonságban a végén. Sokat nem láttam a magam előtti dolgokból, de nem a várt ütemben potyogtak a gépek Első kört valahol Milán, Jani és Portion kolléga között futottam, aztán jött a gebasz. A szoba másik végében kedvesem nézte a tévét, és nem átallott közölni velem, hogy kedvenc csapatomat épp 5-0-ra verik. Abban a pillanatban beleálltam a gumifalba a hajtűnél, pedig tök normális tempóval mentem Gyakorlatilag a végéről kezdtem újra, közvetlenül BxB előtt indultam újra. De soká nem akart hibázni senki, végül csak felküzdöttem magam a 8. helyre, Portiont próbáltam üldözni, amikor Milán előttem megpördült, én meg nem tudtam kikerülni. Így maradt a 8. hely, ami a körülményekhez képest a maximum volt.