Biesz Zsolt naplja

Ugrs a versenyz adatlapjra


16. kupa, East London, 13. hely

2008. 05. 06.

Első GPL bajnoki futamom után nem mondhatnám, hogy sok pozitív tapasztalttal lettem gazdagabb. Az időmérő még jól sikerült, nem egész 0,1mp-cel maradtam el a legjobb időmtől, és nem lettem utolsó az időmérőn (a büntiseket nem is számolva). Kb. ennyi elvárással is indultam. A verseny sem indult túl rosszul. Igyekeztem nem részt venni az első kanyarban történő csatában, sejtettem hogy valami galiba lesz, és nincs is meg hozzá a rutinom. Mikor a fél mezőny elment legelni, ott találtam magam a 6.-8. helyen. Láttam Jani jön mögöttem, de nem szerettem volna magam túl könnyen megadni, viszont nagyon szívózni sem akartam, úgyhogy az első kör után el is ment. Utána viszont nem találtam a pályát. Szinte nem volt olyan kör, hogy ne lettem volna némi időt a füvön. Az 5.-6. kör körül jöttek a lekörözések, amitől úgy hirtelen leesett az állam. A 16-18. kör környékén már annyira frusztrált minden, hogy nyúltam az Esc felé, de félúton meggondoltam magam, az nem én lennék. Próbáltam a motorra is vigyázni, mert már az időmérőn is sikerült eldurrantani egyet. Sajnos nem úsztam meg, a 22. kör után végül az autó mondta, hogy elég volt. (De úgy érzem ez valahol közös döntés volt ). Mégegyszer elnézést kérek Szeredi Norbitól. Elég figyelmetlenül jöttem vissza a pályára.


http://hgplm.gtr-masters.hu/