Balog Szabolcs fot Balog Szabolcs naplja

Ugrs a versenyz adatlapjra


16. kupa, Monza, 2. hely

2008. 06. 17.

Hááát utolsó versenyem volt HGPLM16 - ban. Összességében egy remek szezont zártam le tegnap előtt és köszönöm Mindenkinek hogy itt lehettem és küzdhettem ameddig lehetett! Ami a versenyemet illeti az abszolut esélytelenek nyugalmával álltam rajthoz mert Milán és Szeglet autóválasztása miatt a tavalyi győzelem megismétlése nem volt lehetséges hiába a hazai pálya, hazai autó és a közönség bíztatása. Edzésen mindent megpróbáltam amíg Milán nem került túl messze Tőlem és elérhetetlenné tette a jobb rajthely megszerzését, így feladtam a reményt és inkább a racesetupot csiszolgattam. A verseny már nem volt ilyen egyszerű. Úgy döntöttem hogy kedvenc pályámon a hazai autóval megpróbálom kiszolgálni a publikumot és minden mindegy alapon feltekertem a kormányon mindent ('67 ben azé figyelitek?) és úgy terveztem hogy úgy nyomom a gépnek hogy vagy belehal vagy nagyon nagy verseny lesz. Volt okom a reménykedésre hiszen egy hasonló felfogású versenyt - ami hosszabb is volt - kibírta a Ferrari! Rajtom jó volt de nem akartam Milán versenyét hazavágni egy esetleges merész de végül katasztrófális kimenetelű előzéssel, így 3. helyen fordultam és végig Milán mögött autóztam és tényleg minden kör olyan volt hogy vagy leggyorsabb köröm lesz vagy nagy bukás! Ami bennem és az autóban volt az szólt nem számított semmi! Amikor Milán hibázott felharsantak a tifosik dudái és az örjöngő tömeg bíztatására még egy utolsó rohamra vittem vörös lovamat miután sikerült az előzés. Az utolsó kör kezdetén azonban rémes hírt láttam a kijelzőmön: rohamosan esik az üzemanyag nyomása (230Kpa körüli nyomással estem be az utolsó kör elejére)! Szugeráltam hogy ki kell bírnia! Végül csak a Parabolica bejáratánál kezdett el dadogni és szerencsére bementettem az autót a 2. helyre. Azt hiszem amit lehetett kihoztam az autóból és magamból egyaránt, köszönöm a Scuderia Ferrarinak hogy egy remek autót biztosított számomra köszönöm a tifosiknak a bíztatást és Mindenkinek a versenyt!


16. kupa, Silverstone, 4. hely

2008. 05. 20.

Ez a brit aszfaktcsík valamiért nem fekszik Nekem. Ha az időmérőket nézem akkor elégedett vagyok de a versenyek valahogy nem jönnek össze... Időmérő: nem ment annyira mint mehetett volna de a 2. hely abszolut elegendő. Jó volt a rajtom és mentem Ádámmal amíg tudtam de sajnos voltak hibák és a Jani Szeglet páros hamar utolért...Szeglettel kontakt (valszeg én néztem el valamit Bocs Gabi!) visszabattyogok a pályára de a dobogó és a meccs Janival 10-12 másodpercnyire távolodott....Gondoltam akkor kinyomom a BRM szemét és néhány kör után a ritmust is megtaláltam és egész jó köröket autóztam de Jani már messze volt ráadásul nagyjából azonos köröket autóztunk így nem is tudtam közeledni. Sajnos volt még egy hiba a végén így összesen olyan 20másodpercet buktam ezzel a 2 eséssel. Nem rossz ez a 4. hely a BRM-mel de nem is olyan jó. Snetterton azt hiszem szintén brit pálya szóval így látatlanban félek egy kicsit :D


16. kupa, East London, 2. hely

2008. 05. 06.

Hááát Nekem az érettségi tett be a felkészülést illetően + a tény hogy Nürbyn lesz VB futamunk ahova nincs az a mennyiségű gyak ami elég lenne Edzésen nem akartam semmi többet egy 2. helynél ami össze is jött és úgy számoltam hogy a versenysetupom kiváló és majd azzal talán Milánt meg tudom kicsit szorongatni. Mentem is Vele de sajnos sok volt a hiba sokszor vesztettem ritmust és a lekörözések is rosszul jöttek ki pláne a végén. Szerencsére baleset nélkül megúsztam ezeket az eseteket de a végén Kapitány nagyon rám ijesztett miközben WR szektorokat vertem el az utolsó 1-2 kör valamelyikében. Sajnáltam hogy nem lett tiszta a kör de az eredménnyel elégedett vagyok és megpróbálok minél több pontot gyűjteni azon a néhány versenyen amin még itt vagyok!


16. kupa, Albi, 4. hely

2008. 04. 08.

Hát ez húzós volt. Edzésről annyit hogy úgy 20perccel a vége előtt kivágott a net....Szerencsére visszajöttem és 4.helyről várhattam a folytatást abban a tudatban hogy lesz laggolás bőven. Rajtom erős volt szerencsére és próbáltam menni Szeglettel ami nagyjából ment is amíg a hátsó egyenes végén nem jött lag éppen féktávon....ahogy kell elhajítottam a gépet de nem reseteltem. Kicsit balrahúzó géppel folytattam a meccset a 9 - 10 hely környékéről. Nyomtam neki mint süket a csengőt, a BRM kormányán mindent feltekertem és minden szólt, tényleg nagyon a határon autóztam. Utolértem Szeredi Norbit akit előzés helyett majdnem kiütöttem T1-T2 ben (nem hittem volna h ennyivel rövidebb Nekem ott a féktáv sorry). Szépen kapaszkodtam felfele, előzgettem a versenytársakat és amikor felnéztem a pribire két dolgot állapítottam meg: 1. Szeglet nincs versenyben 2. a 3. helyen Gyula már elérhetetlen távolságban van. 4. helyre pályáztam és Porczióval vívhattunk volna egy jó kis mérkőzést a helyért ha nem pördül ki az első kanyarkombinációban. Nem volt rossz verseny de idegesített a lag egy kicsit. Jön Rouen, kemény versenyre számítok!


16. kupa, Spa, 3. hely

2008. 03. 25.

Hát felemás érzéseim voltak tegnap este miután áthaladtam a kockás zászlón. Örültem mert dobogón végeztem és még nyertem egy kreditet is, ugyanakkor elszomorított a tudat hogy sokkal gyorsabbnak kellett volna lennem de egyszerűen nem találtam a ritmust. Edzésen megjavítottam a saját PB - met 1.1 másodperccel de ez is csak 3. helyre volt elég de tudtam hogy egy jó rajttal csodákat lehet művelni. A rajt remek volt, kényelmesen tettem meg az első kört Szeglet mögött de utána valamiért teljesen kiestem a ritmusból. Totális képzavar volt az egész és még Milán is megérkezett mögém (akit rajtnál állva hagytunk Szeglet komával) így még inkább lelassultam...Milán megelőzött de én továbbra se találtam a pályát és bevallom nagyon elment a kedvem az egésztől csak be akartam érni csak arra figyeltem hogy tartsam a távolságot Vörös Tomitól. A verseny utolsó harmadára azonban bedurrant az agyam és elkezdtem nyomni neki mint süket a csengőt mert láttam hogy Milán akár még meccselhet is Szeglettel én pedig szerettem volna csökkenteni a távolságot hátha egy reccs esetén leesik egy jobb helyezés de nem így történt. Végülis az utolsó köröm volt az egyetlen az egész verseny alatt amivel elégedett voltam és kicsit dühített hogy edzés végén nagyon erős tempót tudtam menni a versenybeállítással is. Összességében egy kemény verseny volt és kíváncsian várom mi fog történni a Francia Nagydíjon.


16. kupa, Zandvoort, 1. hely

2008. 03. 11.

Kellemes versenyem volt! A Kyalamiban saját magamtól elszenvedett vereség után kellett ez a siker! Az időmérőn elsőre csak annyit szerettem volna hogy legyen egy 1:23 as köröm ami végülis sikerült de éreztem hogy sokkal több van benne. Utolsó mért köröm nagyon közel lehetett volna a WR - hez de elrontottam a kört és bántott azért a dolog. A rajtra nagyon figyeltem nehogy hátulról Szeglet meglepjen és megelőzzön mert akkor nagyon nehéz dolgom lett volna, így viszont a saját ritmusomban autózhattam. Nem volt semmi gondom a lekörözöttek sem bántottak() én se hibáztam az autó is bírta szóval remek volt! Kíváncsian várom Spát!


15. kupa, Mexikóváros, 2. hely

2008. 01. 29.

Hát egy küzdős szezon ért véget tegnap! Tény és való hogy eddigi pályafutásom legravatyabb szezonján vagyok túl de az utolsó futamok bizakodásra adnak okot a jövőt tekintve. Időmérő remek volt. Teljes extázisban autóztam és nagyon élveztem hogy végre tudok igazán gyorsan menni Mexicón! Rajtot illetően féltem kicsit mert nem vagyok nagy rajtoló és ennek megfelelően be is aludtam és úgy elrontottam a rajtot ahogy van! Haladtunk T1 fele belelestem a tükörbe látom Loti mögöttem elkezdtem befele sorolni T1 hez és hopp! elszáll a gép! Pislogtam erősen mivel a tükrömben előtte még láttam a Lotust aztán eltűnt és láttam hogy hirtelen tele van vele a tükröm és már esélyem se lett volna elrántani. Újra a mezőny végén (ismerős volt szitu egész évben innen kellett felmásznom) voltam és nekivágtam a csatának. Szépen visszamásztam a 2. helyre de Milánt nem volt esélyem már elérni így nem is erőltettem a dolgot. Nyugodtan lendületesen autózgattam figyelve arra hogy a rés köztem és Gyula között meglegyen min. 20másodperc. Kíváncsian várom a VB döntését az ügyet illetően és nagyon sajnálom hogy Ricsi és Szeglet nem tették tiszteletüket a verseny (Én főleg Ricsi miatt bánkódom:S) Összességében a szezont tekintve szerintem én kihoztam magamból a maximumot és tényleg kecsegtető a helyzet a következő bajnokságot illetően! Gratulálok Szegletnek és a Fácán Csapatnak a bajnoki címekért és Mindenkinek!


15. kupa, Watkins Glen, 4. hely

2008. 01. 01.

Hát az első versenyem G25 - tel nem úgy sikerült ahogyan terveztem de élveztem és végülis ezért mentem be a serverre így volt egy kellemes estém. Időmérőn voltak incidensek mert állandóan dugig volt a pálya és nem nagyon tudtam jó kört menni ha meg nem volt előttem senki akkor én hibáztam. Szerencsére azért sikerült egy 1:04 - es kört menni amivel úgy éreztem megvan a 3. rajthely (második rajthelyre rá se próbáltam mert nem lett volna esélyem és inkább a versenybeállításon végeztem az utolsó simításokat). Rajtom jó volt de nem voltam elég aggresszív és kicsit kényelmesen autókáztam első néhány körben Ricsiékhez képest. Valójában a gumikra szerettem volna vigyázni de sajnos elmelegedtek és Janival rendesen tele volt a tükröm. Aztán kialakult előttünk egy baleset a “90“ előtt így lélegzethez jutottam de sajnos a Loopnál (nem először) melléváltottam és úgy elszálltam mint annak a rendje! 3. helynek ezzel annyi volt mögöttem Gyula kényelmes távolságban így autózgattam a vége fele már egészen jó tempóban de a kerekek végig pirosak voltak ritkábban sárgák...Aztán jött a Loop és másodszor is mellényúltam....újabb 15másodpercet bukva ezzel... Összességében elégedett vagyok mert sokkal rosszabb is lehetett volna de kíváncsi lettem volna hogy Janival milyet meccselünk ha nem hibázom!


15. kupa, Monza, 1. hely

2007. 12. 11.

Remek versenyem volt. Monza mindig is közel állt hozzám és ez a verseny mindig is fontos volt Nekem. Úgy éreztem hogy nincsen vesztenivalóm így a Ferrarit választottam és bíztam abban hogy egy jó versenyt produkálok. Verseny előtt negyedórával azonban a drágajó BIOSom úgy döntött hogy reseteli magát és nem volt hajlandó észrevenni a CPU-mat.... Szerencsére apám gyorsan helyretette a gépet így még az időmérő elejére sikerült beesnem Remek volt az időmérőm de sok volt a hiba és őszintén bevallom túlsoknak éreztem a hibát féltem hogy a versenyem így katasztrófa lesz ráadásul forrt az olajom így volt még egy faktor ami miatt aggódhattam. A rajtom az meginn nem úgy sikerült ahogy vártam és hehe Szeglet meginn kilőtt de legalább Ricsit megfogtam. Szeglettel nagy csatát vívtunk de figyeltünk egymásra és egy fair meccs után sikerült megelőznöm (Ricsi végig ott volt a tükrömben és várta bokáig érő nyelvvel hátha csatt lesz a dologból) az egyenesben és szépen szabályosan magam mögött tartani. Ezek után nyugodtan autózhattam a saját ritmusomban de végig rettegtem egy esetleges motorbajtól mert azért akkora előnyöm nem volt de a gumik jól bírták és motor is kibírta. Ráadásul csak a táblából tudtam tájékozódni arról hogy Szeglet merre kacsmarog a pályán mert a Pribim megfagyott. Végül kényelmes előnnyel vágtattam át elsőként a célvonalon. Nyilván másképp alakul a verseny ha én is BRMmel megyek de örülök így is hogy nyertem. Glen kalandos lesz BRMmel!


15. kupa, Donington Park, 3. hely

2007. 11. 27.

Hát ez Nekem megint nem jött be. Nem az első eset az idén de ilyen az élet. 2. helyről rajtolhattam ami ideális volt és úgy kalkuláltam bevallom őszintén hogy ha a rajtnál sikerül megelőznöm Milánt akkor akár nyerhetek is. Ezt a célomat elértem de Szeglet - aki mindent egy lapra felrakva bődült tempóval rajtolt - elhúzott mellettem és elsőként fordult. Nah ezután következett 11kör kőkemény autóverseny. Mindent megpróbáltam hogy Szegletet minél hamarabb megelőzzem mivel a nyakamban loholt bokáig érő nyelvvel Milán. Voltak lehetőségeim és kerestem a fogást Gabin de nem volt időm megtalálni mivel hibáztam és a 3-as meccsének ezzel annyi is volt mivel a keresztbeálló autómat Milán már nem tudta kikerülni. Bocs Milán! Ezután együtt indultunk neki a küzdelemnek és csak azért lehettem 3. mert Ricsinek volt egy shit-r. Kár hogy megint a saját hibámon szállt egy esetleges jobb helyezés de sebaj jön Monza, hazai pálya, tifosik, Ferrari....!


15. kupa, Nürburgring, 1. hely

2007. 10. 30.

Hát tegnap én is kissé idegesen ültem le a gép elé mert cirka 3órával a verseny előtt elment az áram...Mondom menjünk a biztosra és mindent bedugtam a szünetmentesembe. Időmérőm nem volt rossz de éreztem hogy még bőven volt abban a körben de nem akartam elhajítani az volt a célom hogy legyen egy 8perc alatti köröm. Ez sikerült és utána rápróbáltam még egyszer a végén de ott a második szeki vége után nemsokkal eldobtam a Ferrarit és annak a körnek ott vége is volt. A rajt: háááát...nem úgy sikerült ahogyan terveztem és Szeglet simán elvert (ahogy éreztem). Nagyon vigyáztam rá és az első körben nem akartam belemenni a csínybe csak túl akartam élni az első kört (tényleg elspóroltam kicsit de nem akartam kockáztatni). Szerencsémre sikerült megelőzni Szegletet kör vége előtt és onnantól nyomtam neki ami a csövön kifért de sok volt a hiba (hideg gumi, teletank). Ezt látva visszavettem a tempóból és biztonsági körözgetésre kapcsoltam (persze azért volt hiba ezekben a körökben is jócskán de a célnak megfeleltek). Az utolsó körre pedig megint megtaláltam a ritmust és egy nagyon jól összerakott kört sikerült futnom (7:55.7 új Ferrari PB). Azért a végére maradt egy poén...jövök kifele a sikánból utolsó körben váltom a fokozatokat 2,3...(már bőven láttam a csórikámat ahogy kalimpál a zászlóval...) 50méter lehet már csak hátra...váltanám a negyediket....PAFFF! Ferrari megadja magát...Bevallom rendesen elnevettem magam hogy “jól van itt már elpukkanhatsz!“ Begurultam vidáman és nagyon boldog vagyok hogy megszereztem az idei szezonban az első győzelmem. Hosszú még a szezon de lassan elérünk a féltávhoz így ideje rákapcsolni ha még Szegletéket be akarom fogni és harcolni akarok a címért! Nehéz versenyek következnek úgy érzem!


Köztes hetek 1967, Nürburgring, 1. hely

2007. 10. 23.

Remek estém volt! Ami az edzést illeti volt egy-két kisebb-nagyobb hiba a gyorskörömben de a 7:58.85 - tel így is elégedett voltam. Nagyon örültem a Pole-nak de sejtettem, hogy akármilyen jót rajtolok is Szeglet le fog rajtolni. Ez így is lett pedig jó volt a rajtom és szépen nyugodtan autózgattam Szeglet mögött vigyázva nehogy kiüssem. Nem akartam Hamilton módjára egyből megpróbálni a visszaelőzést és esetleg tönkretenni a saját és az Ő versenyét is. Szépen tisztán szerettem volna megelőzni de a Flukplatz(?)nál hibázott és így a csata elmaradt. Csendesen autózgattam az élen de nagyon idegesített hogy lefagyott a Pribim eredményjelzője és így fogalmam nem volt róla hogy ki van mögöttem és mennyivel. 3. Kör eleje: Nahh mondom megnézem már azt a táblát...Hát jól meg is néztem..... Úgy elbambultam hogy T1 féktávnak azt se mondtam “fapapucs“ és csúnyán odavágtam a gépet. Shift-r majd megpróbáltam újra felvenni a ritmust. Egész jó volt a versenytempóm összességében az utolsó kör pedig szenzációs volt. Extázis közeli állapotban autóztam szinte minden kanyar úgy sikerült ahogyan szerettem volna és végül 7:57.88 - cal megfuttottam eddigi leggyorsabb versenykörömet itt a Zöld Pokolban. Nagyon boldog vagyok mivel régi vágyam, álmom volt itt futamot nyerni és ez most megadatott! Remélem hasonlóan jó futamban lesz részem jövő héten is de biztos vagyok benne hogy nagyon nehéz dolgom lesz!


15. kupa, Silverstone, 7. hely

2007. 10. 16.

Nahh meginn meleg futamom volt (asszem hehe ideje meginnom egy nagyadag szerencseszérumot is a szokásos esti Jager mellé). Jó kis időmérő remek rajthely. Aztán beindult a gépezet..... Pocsék rajt rögtön egy hiba a verseny elején majd 3. helyen autózgatva eldurran a mocim. Mondom sebaj gyerink vissza előre! Hehe erre meginn eldurrant a csöppség. Nagyon rendesek voltak a Versenyzőtársak vagy csak megijedtek nem tudom de volt olyan aki versenyben lett volna Velem és elengedett (lehet látta korábbi versenyeket). Szóval evezgettem felfele és már bele is lendültem vissza kapaszkodtam a 6. helyre mentem Krajsek után erre felrobban a motor 3körrel a vége előtt. Pechem volt de sebaj jön még kutyára kamion: Nürby! Érdekes kis futamnak ígérkezik!


15. kupa, Spa, 4. hely

2007. 09. 18.

Nahh Nekem megint meleg versenyem volt. Úgy tűnik idén ez lesz feladatom: áthámozni magam a mezőnyön. Kinyomtam a Honda szemét de már a 3.körben elfüstölt. 2körrel a vége előtt nagy nehezen felkapaszkodtam a 3. helyre ami tökéletes lett volna ha szegény japók végre olyan Hondát gyártanának ami kibírja a lábam de sajna az utsó kör végén a volt egy lag még a képem is elment és ennek megfelelően a La Source kijáratánál elfüstölt a gép. Próbáltam védeni a helyem miközben füstölögve haladtam a cél fele de BXL megelőzőtt akinek külön GRATULÁLOK mert óriásit ment!!! Pechem volt ismét de nem csüggedem mert jön Dijon amit nagyon jól ismerek túrautós koromból szóval minden adott egy jó kis pontlefaragáshoz


15. kupa, Monaco, 5. hely

2007. 09. 04.

Nekem izgalmas versenyem volt. Szeglet lerajtolt aztán jött az a jó kis tömegjelenet ott a Loews kijáratánál... Megpróbáltam a lehető legszűkebben elfordulni Szeglet mögött de sajna ütköztünk Ádámmal. Majd a VB megnézi és eldönti hogy mi is volt a dolog . Ezekután a mezőny után vetettem magam és hamar feldolgoztam magam az 5. helyig. Itt szeretnék nagyon mély elnézést kérni a Mestertől akivel két ragyogó csatám is volt és kérem hogy ne haragudjon a kontaktok miatt nagyon ronda lagolás volt (meginn nem volt a netem a toppon). Megjegyzem én többször visszaengedtem a Mestert magam elé hogy azért ne igy előzzem meg! Replayből ragyogóan látszik hogy többször én mentem a korlátnak csakhogy a Mestert ne törjem össze. Én megpróbáltam a lehető legsportszerűbb lenni és elnézést kérek a Mestertől és Mindenkitől ha nem voltam az. Egyébként Nagypál Peti amikor beforogtál elém nem voltam mérges. Nem tehettél a dologról igazából esélyed nem volt hogy elkerüld. Nekem lehet hogy lett volna bár kicsi de nem jött össze. Nincs semmi baj! Igy legalább szereztél Nekem egy nagyon élvezetes meccset a Mesterrel! Elégedett vagyok ezzel az 5.helyezéssel és nagyon élveztem a derbit. Majd meglátjuk mi lesz Spában!


Kiss Zoltán Emlékkupa, Watkins Glen, 4. hely

2007. 07. 03.

A versenyemről: nem volt rossz. Úgy érzem remek búcsúverseny volt (ha az volt)! Magamhoz méltóan autóztam nem adtam fel mindent elkövettem a jobb hely érdekében és a rám jellemző aggresszivitással püföltem a gépem az utolsó méterig. Sajnálom hogy meglöktelek Kapitány nem akartalak! A Versenybiróság majd kiszabja az időbüntimet igy majd visszaesek egykét poziciót. A motorom persze megint nem birta de már megszoktam a versenykénti egy vagy kettő shiftr-t. Jó verseny volt! Külön GRATULÁLOK JÁNOSNAK! Nagyon örül a szivem hogy nyert a Mesterem! Csak igy tovább! Gratulálok Ricsinek aki megérdelmelten lett BAJNOK és nagyon örülök hogy jókat vivtunk egész évben! És külön örülök annak is hogy Juha is versenyzett! Remélem sűrűbben látja majd őt a HGPLM!


Kiss Zoltán Emlékkupa, Brands Hatch, 1. hely

2007. 06. 19.

Nehéz futamon vagyok túl. Sokáig úgy nézett ki hogy abszolut nem leszek versenyképes de végül némi gyakorlás és setupjavítgatás után (itt mondok köszönetet Szegletnek ) éreztem magamban az erőt arra hogy nyerjek. Sikerült egy harmadik helyet szereznem az időmérőn aminek nagyon örültem. Úgy terveztem hogy lerajtolom Ádámot és Szeglettel nekiállunk gyilkolászni egymást 3an de már én leszek a második helyen. Minden tervem szerint alakul sikerült lerajtolnom Ádámot és mentem Szeglet után amennyire tudtam de a második kör elején jött a rémálom: elment a hang. Észrevettem hogy kijött a hangfal kábele és odanyúltam visszadugni de sajnos eközben nem tudtam uralni az autóm és a falban kötöttem ki és elment Ricsi is és Ádám is. Nahh mondom ennek a versenynek itt annyi. Kétségbeesetten eredtem Ricsi után de előtt még Milánnal is meg kellett küzdenem. Miután ezen túl voltam próbáltam csökkenteni a távolságot Ricsi és közöttem de nem nagyon ment és a gumijaim is megint túlmelegedtek kicsit. Gyakorlatilag az egész versenyem azzal telt hogy próbáltam Ricsit zavarni a versenyszemélygépjárművel való közlekedésben (LOL) de ez nem nagyon ment. 5körrel a vége előtt nézem a tábla P2t ír... Nahh mondom akkor itt az ideje még egyszer minden erőmmel nekirugaszkodni Ricsi üldözésének és centiről centire tizedről tizedre slattyogtam vissza Ricsi közvetlen közelébe. Aztán Ricsi hibázott (talán az idegesítésem miatt nem tudom de nem is számít igazából ) és tudtam hogy innentől kezdve csak arra kell figyelnem hogy betoljam az autót. Megtettem és ismét van esélyem arra hogy bajnok legyek és mindent el fogok követni (persze csak a sportszerűség keretein belül) hogy megvédjem a címem. Ezt a győzelmemet Horváth Sándor nevű általatok jól ismert kollegámnak ajánlom aki a verseny napján töltötte be 22. életévét. Innen is Iten éltessen Téged sokáig Sanyi! Legyen még sok ilyen szép napod!


Kiss Zoltán Emlékkupa, Monza, 2. hely

2007. 06. 05.

Nagy verseny volt. Az időmérőn nem jött a 27.XX de nem aggódtam mert Szeglet nem volt sokkal előttem biztam egy jó versenyben. Aztán a rajt utáni első két kör nagyon izgalmas volt ám sajna a második kör végén a Parabolica kijárata kicsit sok lett és megütöttem Gabót. Nem volt szándékos abszolut nem egyszerűen hibáztam ha ezért büntetést kapok akkor a Versenybiróság ki fogja jelenteni hogy nem lehet hibázni amivel én nagyon nem fogok egyetérteni.Természetesen Gabótól ezúton is elnézést kérek! Ricsivel volt még egy teljesen fair szabályos csatánk ami GPL faneknek kötelező. Köszönettel tartozom a szünetmentesemnek ami segitette a folyamatos áramellátást ezáltal a célbaérkezésemet is. Izgalmas verseny volt Szeglettel nagy csata lesz a második helyért és ha Ricsi hibázik egy nagyot akkor 3unk közül még bárki nyerhet!


Kiss Zoltán Emlékkupa, Silverstone, 2. hely

2007. 04. 24.

Kiváló verseny volt. Az időmérőn hatalmas csata volt 3unk között Szeglettel és Ricsivel a minél előkelőbb rajthelyért. Harmadik helyről rajtolhattam és úgy számoltam hogy Szeglet lerajtolja majd a második helyről induló Ricsit nemcsak engem és majd 4en az első néhány körben nagyot fogunk pofozkodni. Szeglet -ahogy számoltam lerajtolt engem de Ricsit nem sikerült és Ádámmal meg is kezdték az ellógást velem pedig olyan történt ami eddig soha. Nem akarták elérni az üzemi hőfokot a gumijaim . Az első néhány köröm ezért katasztrófa volt de ahogy bemelegedett a gumi megkezdtem a felzárkózást. Szépen centiről centire egerésztem vissza magam Szeglet mögé és már igencsak tele volt velem a tükre amikor eldurrant Ricsi. Gondoltam most kell nagyon megküldenem és megpróbáltam támadó alakzatba felállitani a Hondám és elkezdtem keresni Szegleten a fogást és már tudtam hogy akarom megelőzni amikor Ő is eldurrant. Innentől kezdve pedig arra törekedtem hogy lehetőleg motorhiba nélkül beérjek de a végzet engem is utolért. Megfőtt a V12 a hátam mögött de volt előnyöm szóval nem aggódtam. Az utolsó előtti kör végén utolértem egy Ferkát akit sikerült leelőznöm de nagyon harcias volt az illető gondoltam ez az Ádám és nyomni kezdtem a pedált. A kör felénél rájöttem hogy egy harcias lekörözött volt de igy is boldogan haladtam át a célvonalon másodikként.


Kiss Zoltán Emlékkupa, Rouen, 3. hely

2007. 04. 10.

Ez egy nagyon durva verseny volt számomra. Húsvét Vasárnap nagyon csúnyán megsérült a lábam és félő volt hogy nem indulhatok Rouenen. Hála Istennek gyorsan javult a lábam igy vállalhattam a futamot. Az időmérőn egy igazi repülőköröm volt ami a fájós lábamat figyelve nagyon is jó volt. Harmadik helyről indulhattam aminek örültem. Jött a szokásos rajt utáni pofozkodás amiből persze meginn pechesen jöttem ki, elsőre. Egy váratlan fordulat után hirtelen a negyedik helyről a másodikra kerültem és óriásit vivtunk Szeglettel és Rajnokival (volt olyan pillanat amikor mind2en kivágtak a szélárnyékomból és úgy nézett ki hogy meg is előznek de végül én maradtam a második helyen...nagyon durva volt) majd Ricsi után eredtem. Amikor láttam hogy nem csökken a távolság és a lábam is jelezte hogy ő se nagyon birja akkor elkezdtem spórolni de sajna megfőtt a mocim és Rajnoki elment. Néhány körrel később meginn mocifüst újabb reset és Vörös is utolért és az utolsó kör elején meg is próbálta az előzést de láttam hogy sansztalan. Akkora tempóval esett be belső iven az amúgy külsőről kezdendő kanyarba hogy nem lehetett megfogni. El is szállt sajna pedig nagy móka lett volna csatázni egyet de ez most nem jött össze. Nem rossz ez a harmadik remélem hogy teljesen egészséges lábbal majd még jobb leszek.


Kiss Zoltán Emlékkupa, Spa, 1. hely

2007. 03. 27.

Hááát nagyon izgalmas verseny volt. Néhány kört kivéve folyamatosan akcióban voltam valakivel mindig csatáztam. Az időmérőmről: mentem egy kört a qualy setupommal és utána a racesetupomat tesztelgettem ami kifizetődőnek bizonyult a versenyt figyelembevéve. A rajt után nagyon jót csatáztunk Ádámmal és az első kör végén 4en estünk be a La Sourceba. Belülről próbáltam abszolválni a kanyart de sajna Ádámmal ütköztünk egyet. Rajnoki elém került de még a következő körben megelőztem és elkezdtem üldözni a Varga Szeglet duót akik ragyógóan gyilkolták egymást ott elől aztán egyszer csak elém pottyant Ricsi aki még tovább motivált és egyre jobban kezdtem nyomni a pedált vigyázva a gumikra és a mocira amennyire csak lehetett. Az utolsó előtti körben már 4en mentünk és éppen arra készültem fejben hogy jól megküldöm az utolsó kört amikor bekövetkezett az első dráma (Szeglet és Ádám ütközése). Sikerült Ricsivel kikerülnünk őket és ott voltam a nyakán de elrontottam az utolsó kör elejét de végül ez lett a győzelmem kulcsa. Ricsinek gondjai támadtak egy lekörözéssel és ütközött. Nekem sikerült elkerülnöm és behoztam az autót az első helyre. Szerencsém volt elismerem de akkoris örülök, ez a győzelem visszaadta az önbizalmam. Gratulálok mindenkinek!


Kiss Zoltán Emlékkupa, Zandvoort, 3. hely

2007. 02. 28.

Hááát ez megint egy nagyon peches versenyem volt. Az időmérőn nem jött az 1.23.XX de nem zavart mert Ricsi mögöttem volt szóval jó versenynek ígérkezett de mivel nem ellenőriztem a setupom így majdnem kétszer annyi üzemanyag volt benne mint szerettem volna (34 helyett 53kör...:S) így eleve hátrányban voltam. Ádámmal remek párbajt nyomtunk én élveztem bár a gumijaimnak nem tetszettek de nem baj. Aztán jöttek meginn a lekörözések...Engem összetört és Ádámot is majdnem elvitte Ricsire pedig ráresetelt az illető Ferraris. Megismétlem hogy mindenki figyelje a tükröt mert azért van. Nagyon dühös voltam de mostmár megnyugodtam mert mindenki hibázhat eddig nekem volt szerencsém most nincs egy ideje. Egyszer fent egyszer lent majd leszek fenn meginn


Kiss Zoltán Emlékkupa, Kyalami, 3. hely

2007. 02. 14.

Nem tudom mit mondjak. Nem volt szerencsém. Az időmérőn az utsó percben buktam el a polet és a rajtot is nagyon elszúrtam. Szegletet egy merész előzéssel magam mögött tudhattam és Ricsi után vetettem magam. Minden jól is ment a nyakán autóztam amíg el nem kezdődtek a lekörözések. Itt feljöttem rá kicsit de aztán egy lekörözött valószínűleg nem figyelte a tükrét nem hitte volna hogy ott vok majdnem Ricsi mögött és behúzott elém. Alig tudtam kikerülni és rengeteg időt is vesztettem. Újra belevágtam a lekörözésekbe és Ricsi üldözésébe amiről persze már én is tudtam hogy lehetetlen lenne őt utolérni de meg akartam próbálni. Sajnos a motorom nem bírta a sok szélárnyékban való autózást ami a lekörözésekkel jár és felrobbant. Mire reseteltem már Szeglet leelőzött és elbuktam a második helyet. Végül Zolee nem előzött meg és bejöttem harmadiknak. Nem volt rossz verseny a sok balszerencse ellenére se. Gratula mindenkinek főleg Vidner Istvánnak aki szépen megállta a helyét az első futamán. UI: Nem minden lekörözött tartott fel. Akinek nem inge ne vegye magára. Kérem hogy mindenki főleg az időmérőn és a versenyen is figyelje a tükrét hogy elkerüljük a problémákat


13. kupa, Mexikóváros, 4. hely

2007. 01. 24.

Az időméröröl annyit hogy majd szétvert az ideg mert tudtam hogy Vörös Tomi mögül kéne indulnom de Ő nem akart eljönni nekem meg már minden bajom volt hogy mi van lekésem a futamot....Végül bementem 5 perccel az edzés vége előtt gondoltam lesz ami lesz....A rajtom jó volt már Janiék mögött voltam majd jött a tömegkarambol ami meginn majdnem el tudtam kerülni de egy Ferrari meginn útban volt...(lásd Spa...). Az útolsó helyről kezdtem meg a felzárkózást de elrontottam az autó setupját és végig izzó (170-225fok közötti) balelsővel mentem ami nem kicsit hátráltatott a gyorsabb haladásban...Ezzel együtt elértem a célom és megszereztem a bajnoki címhez elegendő pontot(kat). Nagyon boldog vagyok és köszönöm hogy Veletek versenyzehettem és remélem a HGPLM14 is nagyon jó szezon lesz!


13. kupa, Watkins Glen, 5. hely

2007. 01. 10.

Nagyon rossz verseny volt röviden és tömören. Az időmérőn összejött az új PB aminek nagyon örültem de ezen kívül nemsok jó történt velem a versenyen. A Zoleeval és később Jánossal vívott csatámról csak annyit hogy eléggé agresszívan szoktam védeni helyem és ugyanolyan agresszióval küzdök az ötödik helyért mintha az első helyet kéne megtartanom. Agresszív volt elismerem de versenyben voltunk. Kérlek mindkettőtöket ha úgy érzitek hogy sportszerűtlen voltam mondjátok meg nekem hogy miért hogy később ehhez tarthassam magam. Tisztellek benneteket mindannyiótokat agresszív vagyok tudom de ha sportszerűtlennek éreztek akkor tényleg kérem hogy mondjátok el miért és akkor megpróbálok változni. Köszönöm és gratula mindenkinek!


13. kupa, Monza, 1. hely

2006. 12. 27.

Ami az időmérőt illeti sajna az 1:27.XX nem sikerált de ahhoz képest hogy 2 - 3 napja nem GPLeztem elégedett voltam az időmmel. A rajtnál egy kicsit beszitált az autóm és Ricsi máris előttem volt de nem engedtem el messzire, majd kicsit meglepődtem amikor láttam hogy elrontotta a Parabolicát. Innentől kezdve arra figyeltem hogy Ricsi hogy ne tudjon megközelíteni olyan nagyon majd (így utólag már tudom hogy hibázott) újabb meglepetésként ért hogy Vörös Tomi átvette a második helyet. Ettől a pillanattól kezdve vehettem kicsit vissza a tempóból mert a gumijaim ismét a túlmelegedés határait súrolták. Nagyon boldog vagyok és ezt a győzelmemet apámnak ajánlom akinek szintén ma van/volt/és jövőre is lesz a névnapja. Gratulálok mindenkinek!!!


13. kupa, Mosport, 1. hely

2006. 12. 13.

Szogezzunk le egy tenyt mielott barmit is mondanek: ez a gyozelem nagyreszt azert johetett letre mert Ricsi nem jott el. Az idomeron az utolso 10 percben sikerult megfutni azt a kort amit mar az elejetol kezdve szerettem volna bar sajnalom kicsit hogy az 1:20.XX nem jott ossze. Eletem elso pole poziciojat unnepelhettem amire mar nagyon regota vartam. A rajtom jol sikerult es eleg kemeny tempot kezdtem el diktalni mert el akartam szakadni Zoleetol, majd mikor lattam hogy lemaradt elkezdtem visszavenni, mert egyreszt a gumik mar a tulmelegedes hataran voltak, masreszt feltettem a motort ami mar oly sokszor megfott az ev soran (autotol fuggetlenul). Vegul shiftr nelkul csinaltam vegig a versenyt es nagyon boldog vagyok. Megprobalom ezt a formam atmenteni az utolso 3 futamra. Tovabba szeretnem megkoszonni hogy a lekorozottek nagyon jo utemben engedtek el es abszolut nem akadalyoztak a tovahaladasomban. Elnezest kerek attol a Ferraristol akit -mikozben oromomben forgattam az autot- megutottem remelem mar nem versenyben volt hanem mar befejezte. Gratulalok mindenkinek!


13. kupa, Nürburgring, 2. hely

2006. 11. 29.

Nagyon jo verseny volt ahhoz kepest hogy 2 kornel tobbet soha nem mentem meg a Nurbyn. Az idomero eredmenyemmel nem voltam elegedett mert szerettem volna Szeglet ele kerulni de nem volt rossz. Szegletre ugy vigyaztam mint a szemem fenyere es amikor megeloztem is probaltam elegendo helyet hagyni neki de nem tudom mi lett vele (nem volt meg idom megnezni). Atvettem a vezetest es elkezdtem imadkozni hogy igy erjek be, de vegul a sors amit elvett Ricsitol a rajtnal (aki nem latta volna: felrobbant Ricsi motorja a rajtnal) azt visszaadta a vegen szoval igazsagos veseny volt. Nagyon duhos voltam amikor a negyedik kor vegen a hosszu egyenesben felrobbant a motorom es Ricsi megelozott es megfordult a fejemben hogy kilepek de aztan a racio megallitott es bejottem. Sokat hibaztam es a motorhiba csak feltette az I re a pontot. Nagyon el voltam keseredve de ugy erzem hogy nincs meg veszve semmi es be szeretnem bizonyitani hogy Ricsit azonos autoval is el lehet verni.


13. kupa, Silverstone, 3. hely

2006. 11. 15.

Miután kiderült hogy a legnagyobb ellenfelek (Ricsi, Szeglet, Kajmán) nem jönnek, onnantól kezdve én arra törekedtem hogy legalább a harmadik helyre bejöjjek és ez sikerült is. Jó rajtot vettem de nem voltam kellően agresszív az első néhány körben amikor még a Ferrari duettet le lehetett volna előzni. Sajnos ismét elfüstölt a motortom (érdekes módon a Honda nekem eddig egy két kivételtől eltekintve leváltás közben szállt el) de a verseny végére megtaláltam a ritmust és sikerült mennem néhány nagyon gyors kört és túlmelegítenem a jobb elsőm . De mégis az tetszett a legjobban amikor a végén Ádámmal megforgattuk paripáinkat az első szektor végén . Ezzel a futammal a bajnokság teljesen nyílttá vált így most nagyon bizakodó vagyok és nagyon jó futamot várok a Nürburgringen. Gratula Ádámnak és mindenkinek!


13. kupa, Rouen, 4. hely

2006. 11. 01.

Nem ez volt eletem versenye. Az idomerom meg ugy ahogy sikerult negyedik hely gondoltam ebbol meg lehet dobogo siman. Az elso nehany kor ezt a teoriamat latszott igazolni mert Zoli motorhibaja miatt a harmadik helyen mentem es noveltem az elonyom Adammal szemben. Nagyon jo lett volna bejonni harmadiknak de a motor megadta magat es ezzel nagyon sokat vesztettem (1. shift-r). Korokkel kesobb az elottem levoket uldozve hibaztam es beakadtam a visszafordito gumijaiba (2. shif-r). Ezekutan azert hajtottam hogy utolerjem Adamekat es legalabb a negyedik helyre bejojjek de a balelso gumi nem birta az iramot. Voros Tomit sikerult megelozni bar sajnos azert mert o hibazott Adamot meg mar nem tudtam utolerni. Ennek ellenere nem tudom hogyan de negyedik helyen vegeztem ami nem olyan rossz de olyan jo se. Gratula Szegletnek es mindenkinek!!


13. kupa, Spa, 3. hely

2006. 10. 18.

Hmmmm. Mit is mondhatnek? Nagyon jo kis verseny volt. Az idomerorol csak annyit, hogy kivancsi lettem volna hova lettem volna jo ha nincsen buntetesem. A rajtom jo volt, jo utemben autoztam mignem elertem a jo kis tomegbalesetet amit mar ugy ereztem hogy kikerultem aztan hirtelen - szinte a semmibol - elobukkant Fejes Gabo Ferrarija amibe batran, vidaman belerongyoltam (1. shift-r). A reset utan nagyon jo tempoban autoztam. Voros Tomi Lotusat ippenhogy sikerult kikerulnom -ha jol emlekszem- a 4.kor elejen. Szeretnek koszonetet mondani Babinszki Kapitanynak, mert vigyazott ram figyelte a tukret es igy nem lett galiba a kicsit agressziv elozesembol. Amikor meglattam hogy mennyire van tolem a ket Kiss akkor mar csak biztonsagos autozasra torekedtem, de a motor megadta magat a 8. kor vegen(2.shift-r). Adam utolert es megprobalt megelozni de vedtem helyem - ugy erzem teljesen szabalyosan - es egyszer csak eltunt a tukrombol. Igy utolag mar tudom hogy miert volt ez es ezert elnezest kerek toled Adam, de ugy erzem nem voltam szabalytalan se sportszerutlen, de ezt majd a versenybirosag eldonti. Gratula mindenkinek foleg neked Zolee.


13. kupa, Zandvoort, 2. hely

2006. 10. 04.

Mindenek elott BOCSASS MEG SZEGLET nem igy kepzeltem el az elso kanyart. En voltam a hibas, elmertem a fektavot es beled szalltam. Bocsi meg egyszer. Az idomerom sokkal jobban sikerult mint azt vartam (uj Cooper PB). A harmadik helyrol jol rajtoltam aztan jott a hibam ami miatt az autom iranyithatatlanna valt (1 shift-r). Nagy hevvel kezdtem meg a felzarkozast de az elso kor vegen elszallt a motor. Mar majdnem feladtam a versenyt mondvan ennyire hatulrol meg a dobogora sincs eselyem de aztan eszembejutott hogy a verseny a kockaszaszloig igy hat belevetettem magam a kuzdelembe. Oriasi tempoban eredtem a mezony utan. Sokan hibaztak elottem de azert volt nehany elozesem is. Fejes Gabo uldozese kozben osszeakadtam egy Ferrarissal a celegyenes vegen (nem tudom hogy lekorozott volt egy vagy sem en bementem melle a celegyenesben azonos tempoban haladtunk egymas mellett majd annyira ramhuzott hogy mindketten borultunk) de nem lett nagy bajom belole mert az autom meguszta es haladhattam Fejes utan. Miutan ot megeloztem meg Adam utan vetettem magam de nem lett volna eselyem ha nem hibazik mert a gumijaim mar nem birtak az iramot es nem tudtam olyan jo idoket autozni. Gyakorlatilag az olembe hullott ez a masodik hely, de a tortentek utan ugy orulok neki mintha en nyertem volna. Gratula mindenkinek es koszonom a versenyt. Sracok, szedjuk ossze magunkat es allitsuk meg Ricsit Spaban


13. kupa, Monaco, 3. hely

2006. 09. 20.

Eletem elso monacoi versenye egeszen jol sikerult. Az idomeron nagyon el voltam keseredve mert a csucskoromben (ami 1:25 lett volna) meginn eldurrant az autom. Nem volt rossz az a negyedik hely amirol indultam de nem voltam elegedett vele. Zoleeval ketten majdnem osszehoztunk egy karambolt de ugyesen megoldottuk a dolgot. Csunyakat hibaztam, de ehhez kepest nagyon orultem hogy masodik helyen mehettem nehany korig Ricsi motorproblemaja miatt. Tudtam, hogy utol fog erni, de biztam benne hogy meg birom fogni. Sajnos meghalt a Maserati moci ami a Cooperemet hajtotta igy nagyon sok idot elvesztettem mire bemelegedtek a gumik es a masodik helyem is elbuktam plusz sokat hibaztam. A sors ugy tunik egyelore nem akarja hogy csataban gyozzem le Ricsit vagy O engem. Remelem ez hamarosan megvaltozik. A shift-r utan csendesen autozgattam nagyon rossz tempoban, mar csak az erdekelt hogy beerjek harmadiknak, ami sikerult. Orulok ennek a dobogos helynek, de remelem Zandvoortban tobb beleszolasom lesz majd az elso helyeert folytatott kuzdelembe. Gratula Ricsi, Adam es mindenkinek aki beert :)


13. kupa, Kyalami, 2. hely

2006. 09. 06.

Haaat. Ez nem az en versenyem volt tobb szempontbol is. Az idomeron a legjobb koromon, (ami akar pole is lehetett volna es egyben uj PBm) felrobbant a Lotus. Amugy tobbet egett a Ford motor az idomeron mint amennyit ment, ugyhogy nem indult jol a versenyem. A rajtot most jol kaptam el (hala a sok gyakorlasnak nem eloztek meg rogton 2en a rajtnal ) es ott voltam Ricsi mogott. Sajnos rengeteget hibaztam, ennek is koszonheto a 20s hatrany (volt meg a gumitulmelegedesem es az auto nagyon alulkormanyzott volt.) Vegezetul ennyi hibaval es problemaval ez a 2. hely is jo evkezdes, bizakodva tekintek elore Monacora.


Grand Prix versenyek, Kyalami, 3. hely

2006. 08. 22.

Először is gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a versenyt. Az időmérő köröm szörnyen sikerült pedig aznap délelőtt hamar ráéreztem GS setupjara....A rajtom katasztrófa volt, már az első kanyarban kiütött valaki, de nem jártam olyan rosszul, mint ilyenkor szoktam :D (a rajt utani helyezkedés nekem nem szokott menni:) ). A szerencsémnek köszönhettem azt, hogy első futamomon vezethettem, de aztán a motorom cserben hagyott, és összesen háromszor kellett resetelnem az autót. Zoleeval is és Ratesszal is nagyon jót küzdöttünk, köszönöm ezeket a csatákat. Mindent egybevetve elégedett vagyok ezzel a doboós hellyel :D Még egyszer köszönöm a versenyt és gratulálok mindenkinek!


http://hgplm.gtr-masters.hu/