Szócikkek

1965 MOD 2004-ben jelent meg az első 'mod' (azaz változat) a GPL-hez. A lelkes fejlesztők úgy gondolták, hogy érdemes visszalépni a Forma-1 történetében néhány évet, és elkészítették a '67-est megelőző formulát. Így aztán a 65MOD-ban az autók mindössze 1,5 literes motorokkal rendelkeznek, a versenyzés lassabbá és valamivel könnyebbé is vált. A megváltozott játékfizika, a könnyebben kezelhető autók miatt a kezdő versenyzők is hamarabb jutnak sikerélményhez ebben a változatban. Mivel '65-ben még nem volt Eagle csapat, ezért a MOD-ba két változatot tettek a Brabhamből – a BT7 és a BT11 is vezethető.
(Leo)

1966 MOD 2007 karácsonyán érkezett az ötödik változat a GPL-hez – mind közül a legforradalmibb. A független fejlesztők számtalan olyan újítást tettek bele, amivel méltán kiérdemli a 'GPL2' címet. A MOD természetesen a '66-os évadról szól, ami a frissében bevezett szabálymódosítások miatt az autók tekintetében meglehetősen sokszínű volt. Ezzel a MOD-dal sikerült feloldani a hétautós korlátot és mind a 16 autóvariáció vezethető lett. A gépi ellenfelek pedig az évad közben autót, sőt csapatot váltanak, ahogy a valóságban is történt. (Pl. Surtees Ferrariból átül Cooperbe, illetve Clark lecseréli a Lotus 33 Climax 2.0 V8-at a Lotus 43 H16-ra...). Offline bajnokságban a bajnoki pontok a '66-os rendszer szerint számolódnak, azaz a kilenc versenyből csak öt eredménye számít. A korábbi 64-ről 256-ra pedig emelkedett a játékban választható pályák maximális száma. Az autók fizikája nagy mértékben változott, a motorok alacsony fordulatszámon már-már lefulladnak. Ezzel együtt is remek kiindulópont kezdőknek, ugyanakkor érdekes kihívás a haladóknak. :)
(Leo)

1969 MOD 2005 karácsonyára jelent meg a 69MOD, amely első részében a szárnykezelés még igen kezdetleges volt (csak kívülről, a GEM-ből lehetett állítani), grafikailag pedig csak a magasra épített szárnyakkal bíró változat (HWING) volt elérhető. A hétautós korlát miatt a következő autók kerültek bele: Brabham, BRM, Ferrari, Lotus (két változat), Matra és McLaren. A 2006 májusában megjelent második résszel megérkezett az alacsony szárnyas (LWING) változat, illetve a lehetőség a szárnyak GPL-en belüli állítgatására. A 2007. áprilisi harmadik résszel vált teljesség a MOD. A szárnynélküli változatokon túl, egy valósághűbb szélárnyékhatást kapott a MOD fizikája, valamint lehetővé vált a setupok és a pályák mod szerinti elkülönítése.
(Leo)

Anderstorp (Scandinavian Raceway) A pályát 1968-ban építették, és a két svéd F1-es pilóta (Ronnie Peterson és Gunnar Nilsson) sikereinek köszönhetően igen hamar népszerűvé is vált. 1973-tól 1978-ig hat Grand Prix-t rendeztek az anderstorpi "repteren", amelynek jellegzetességét a széles kifutópálya, a három döntött visszafordító, valamint a szokásoktól eltérően nem(!) a célegyenesben lévő boxutca adja.
GPL-hez viszonylag hamar, már 2001 januárjában elkészült a pálya, része a Challange Ranknek. Annak ellenére, hogy -- a kifutó részt kivéve -- meglehetősen szűk és kanyargós, rendre jó versenyeket produkál. Kiváló előzési lehetőségeket rejt az egyes és a hármas kanyar féktávja, és természetesen a kifutópálya. A merészebbek ezek mellett még a kettes és a hatos kanyar féktávján is próbálkozhatnak pozíciószerzéssel.
A pálya és az elérhető frissítések letölthetők innen.
(Leo)

BRM (P115) A brit "nemzeti" versenyistállót, a British Racing Motors-t azzal a céllal alapította közel 30 kisebb cég, hogy potenciáljukat egyesítve megszüntessék az autósportban a háború utáni olasz dominanciát, és újra teret nyerjenek a britek. Az '50-es években sok figyelemre méltó konstrukció után az áttörést az jelentette, amikor 1962-ben Graham Hill világbajnoki címet szerzett a csapatnak. A csapat az 1500 cm3-es korszak alatt mindvégig jelentős erőt képviselt. 1966-ban a 3 literes formula bevezetésére adott válaszuk merész volt: az addigi 1,5-ös V8-ast "kilapították" és kettőt egybeépítve kapták a rendkívül érdekes 16 hengeres "H" motort. A H16-os erőforrást '66-ban egyébként a Lotus is használta és Watkins Glenben Clark győzelemre is vezette, de jobb híján még a '67-es év első futamain is előfordult Lotusokban, mivel a nagyszerű DFV blokk csak a 3. futamra, Zandvoortra érkezett meg. A H16 teljesítménye tekintélyt parancsoló volt, teljesítmény-leadása annál kevésbé, nem véletlen, hogy a GPL-ben egyedül ez az egy autó rendelkezik 6 sebességes váltóművel, ami nélkül bizonyos pályákon egyszerűen lehetetlen lenne a fordulatszámot ott tartani, ahol az autó "húz". Olyan nagyszerű pilóták vezették '67-ben, mint a később háromszor bajnoki címet szerző skót Jackie Stewart, a brit Chris Irwin, vagy a francia Jean-Pierre Beltoise. A csapatnak a kezdetektől nagy gondjai támadtak a motor hűtését illetően, a H16 elrendezés tulajdonképpen halálra volt ítélve. Próbálkoztak az autó testén kívül futó kiegészítő hűtéscsövekkel (P83), de még a későbbi P115-ös modell sem vált igazán megbízhatóvá. A GPL-ben a legnagyobb gondot nem is ez, hanem az autó tömege okozza, méltán kapta a "Tégla" gúnynevet, elképesztő súlya van. Mindezek ellenére egy jól kézben tartható, kiegyensúlyozott viselkedésű jármű, de nagyon nehéz, és a 423 lóerejét is csak magas és szűk fordulattartományban képes leadni. A legtöbb pályán ez a leglassabb autó. '67-ben egy futamot sem nyert. Már '67-ben is létezett egy teljesen új, V12-es motorjuk, amit Bruce McLaren használt kocsijaiban, a későbbi években ez váltotta fel a H16-ot.
(Szeglet)

Brabham (BT24) Az istállót az ausztrál John Arthur "Jack" Brabham (1959 és 1960 cooperes világbajnoka) alapította, hogy 1962-től saját csapatával versenyezhessen. 1961 és 1965 között a 1,5 literes korszakban nem sok babér termett a csapatnak, de az 1966-os évben visszatérő 3 literes motorformula jelentős változásokat hozott. Jól működő és robosztus autót sikerült kiállítani (BT19), ami a '66-os mezőnyben harmadszor is bajnoki címhez segítette Brabhamet. A BT19-est egy átmeneti modell, a BT20 követte, majd 1967-ben az előbbiek továbbfejlesztéseként színre lépett a GPL-ben található BT24-es. Brabham csapattársa az új-zélandi Denny Hulme volt, aki magabiztos versenyzéssel elhódította a '67-es trófeát. Több privát Brabham is indult különböző futamokon, köztük Guy Ligier, aki a franciák versenyszínére, kékre festette autóját. A GPL leggyengébb csúcsteljesítményű autója a BT24, egyszerű V8-as Repco blokkja kb. 350 lóerős, viszont kiváló teljesítményleadású, nagyon nyomatékos. Az egész konstrukció nagyon strapabíró, ez az autó egy igazi "tank". Kis végsebessége miatt gyors pályákon igazi kihívás vele versenyen autózni. A tizenegy alap pályán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, egyiken sem kiemelkedően gyors vagy lassú, csak a hosszabb egyenesekből álló pályákon szenved jelentősebb hátrányt. Hosszú távú futamokon favorit az elpusztíthatatlansága miatt, illetve a GPL-lel ismerkedők számára is jó választás lehet az első időszakban.
(Szeglet)

Cooper (T81B) Sokak kedvence igazi olasz V12-es Maserati-motorjával, kiegyensúlyozott teljesítményleadásával, rendkívül jó kezelhetőségével. A legtöbben talán az "aranyos" jelzővel szokták illetni. Ez az autó a legideálisabb azoknak, akik csak ismerkednek a GPL-lel. Nincsenek trükkös megnyilvánulásai, vezetése nagyon élvezetes. Cserében végsebessége mármár szánalmas, de (nagy tömegének köszönhetően) egy csupa kanyar pályán is sok autó gyorsabb nála. A Cooper Maserati T26-os motorját tönkretenni igen nehéz, ez teszi valóban a GPL-ben kezdők legideálisabb autójává. Sok változatban elérhető, kezdve a svéd Joakim Bonnier piros fehér autóján át a svájci Jops Siffert kék gépén keresztül a klasszikus Jochen Rindt, Pedro Rodriguez és Jacky Ickx-féle szürkészöld szivarokig. '67-ben Rodriguez győzelmet aratott a Kyalamiban rendezett évadnyitón, ugyan egy meglehetősen vegyes mezőnyben, ahova sok csapat még felkészületlenül érkezett.
(Szeglet)

Eagle (T1G) Az amerikai Dan Gurney nevével egybeforrt istálló, az Anglo-American Racers az Eagle-Weslake T1G nevű konstrukcióval szerepelt '67-ben. Weslake motorja V12-es, erős, jó teljesítményleadású. Az autó építésénél akkor még szokatlan anyagokat is használtak, a keréktárcsák például magnéziumból készültek. Ez a legáramvonalasabb autó a GPL-ben, gyors pályákon, mint Monza és Spa, előnybe kerül. Tengelytávja hosszú, ez szintén a nagy végsebességnek kedvez. Kevésbé idegessé, de egyúttal kevésbé fordulékonnyá, gyors reagálásúvá teszi az autó viselkedését. 1967-ben Dan Gurney Spában aratott diadalával ők is feliratkoztak a nagydíjgyőztesek közé. A csapatnál versenyzett még a szintén amerikai Richie Ginther és az új-zélandi Bruce McLaren, utóbbi egy pirosra festett géppel. (McLaren 1968-ban már saját csapata volánjánál szerezte meg Spában a futamgyőzelmet.) A spái világcsúcsot Eagle-lel tartják GPL-ben.
(Szeglet)

Ferrari (312) A csapat, amelyet még az autósportban kevésbé jártasaknak sem kell bemutatni. Az ekkor még Enzo Ferrari irányítása alatt álló csapatban a hagyományok és az olasz identitás hangsúlyozása jelentős szerepet kapott. Szinte magától értetődik a V12-es blokk, amelynek a hangát és kiegyensúlyozott működését Ferrari annyira szerette. Az 1964-es világbajnok Surtees távozása után az olasz Lorenzo Bandinira szakadt az első számú pilóta szerepe. Bandini a második futamon, kedvenc pályáján, Monacóban a hírhedt sikánban balesetet szenvedett, autójában bennégett, és a kórházban pár nappal később életét vesztette. A fiatal és igen tehetséges új-zélandi Chris Amon vált a csapat első számú versenyzőjévé. A brit Michael Parkes is indult Ferrarival, ő Belgiumban szenvedett súlyos balesetet. Az olasz színeket a kevésbé villámkezű Lodovico Scarfiotti képviselte tovább. Maga az autó egy nagyon jó konstrukció volt, motorja erős, megbízható, jó teljesítményleadású, készült 36 és 48 szelepes változatban is. A GPL-ben a 312-es szintén erős, megbízható, és jól irányítható, kiszámítható viselkedésű autó. Olyan autónak tartják, amellyel a kezdők is bátran próbálkozhatnak, és amellyel meg lehet tanulni nagyon gyorsan menni. Sokakat csábítanak ide a márka hagyományai, a jó motorhang, a tipikus olasz versenyszín, a Ferrari névvel egybeforrt vörös. 1967-ben a pilótagondoknak is köszönhetően a Ferrari volt a BRM-en kívül az az istálló, amelynek nem sikerült futamot nyernie.
(Szeglet)

GEM Segédprogram. A 65MOD-dal érkezett, hogy megkönnyítse a modok közti váltást. Emellett sok más beállítási lehetőséget is kínál. Bővebben hamarosan az Útmutatók oldalon. A GEM-ből közvetlenül indítható a GPL, a VROC és az iGOR.
(Leo)

GPL Leagues Association (GPLLA) A GPL ligák szövetsége 2008 augusztusában alakult meg David Fletcher (Egyesült Államok) és Arturo Pereira (Argentina) vezetésével. A szövetség célja, hogy közös erővel promótálja a GPL-t a mai szimulátoros közösség felé, lehetőség szerint összehangolja a ligák működését, valamint fórumot nyújtson a szervezési és technikai kérdések megvitatásához.
(Leo)

Honda (RA300) Egy igazi japán versenyautó a japán zászlót idéző motívumokkal. V12-es motorja 430 lóerőt adott le, igaz csak rendkívül magas fordulatszámon. '67-ben az RA273-as és késobb az RA300-ast is szerepeltették, a GPL-ben ez utóbbi szerepel, elérhető azonban RA273-as grafikai frissítés is. Ennél az autónál már csak a BRM nehezebb és rosszabb teljesítményleadású, azonban a Honda viselkedése korántsem olyan semleges. Kanyarbejáraton általában alulkormányzottsággal küszködünk, azonban a kanyar későbbi szakaszaiban a hátulja is szeret megindulni. Beállításához általában erős kompromisszumok szükségesek. Az 1967-es monzai futamot a brit John Surtees nyerte, egy fél kocsihosszal Brabham előtt. Ezen a futamon egyébként Clarknak állt a zászló, azonban műszaki hiba miatt a boxba kellett hajtania, ezalatt a teljes mezőny lekörözte. A boxból kihajtva visszavette körét és az első helyet (gyakorlatilag mindenkit lekörözött), majd a verseny végső szakaszában újra az élre állt. Ekkor Surtees és Brabham a második helyért folytatott csatát. A verseny utolsó körében Clarknak újra muszaki gonjdai támadtak (elfogyott a benzinje, vagy pedig az üzemanyagpumpa romlott el), így Surtees és Brabham elmentek mellette, és az utolsó métereken dőlt el, ki a győztes. Clarkot végül harmadiknak intették le, mégis ez volt élete egyik legnagyobb futama. A GPL-ben tehát a Honda egy nehezen irányítható, megbízhatatlan autó, a legtöbben kényszerből választják.
(Szeglet)

iGOR Segédprogram az online versenyzéshez. Hasonlóan elődjéhez, a VROC-hoz, itt is megtalálható egy szerverlista és a beépített IRC-csevegőkliens, de minden sokkal részletesebb, kidolgozottabb. A GEM-mel együtt települ a gépre. Mivel a VROC fejlesztése évekkel ezelőtt leállt, így az új modok egyre újabb lehetőségei miatt várhatóan az iGOR veszi át a szerepét. Bővebben hamarosan az Útmutatók oldalon.
(Leo)

Kyalami 1967-ben Kyalami adott otthont Dél-Afrika nagydíjának. Az első edzés még 1966. december 31-én volt, alig néhány héttel a '66-os idényzáró után, ezért a teljes mezőny "tavalyi" autóval indult. Vagy el sem indult. Mint Enzo Ferrari csapata, aki egyetlen autót sem nevezett a versenyre. Cserében viszont volt jónéhány helyi induló, akik ilyen-olyan, vásárolt autóval álltak rajthoz. Közülök legjobban a rodéziai John Love (Cooper-Climax) teljesített, második helyével sokakat meglepett. A versenyt Pedro Rodríguez nyerte, utolsó győzelmét szerezve a Cooper istállónak.
A GPLRanket tekintve Kyalami az egyik legkeményebb dió a játékban. A hosszú és pihentető célegyenes mellett nagy kihívást jelentő kanyarokkal kell szembenéznie a versenyzőknek. Az első két kanyar szűk és mindkettő kifelé dől, a harmadik egy gyors balos jobbról a kíméletlen földfallal. Az ezt követő jobbos egy nagyívű kanyar, amit viszonylag gyorsan be lehet venni. Az ötös kanyar egy szűk balos. A célegyenes mellett még ezelőtt nyílik lehetőség előzésre – feltéve ha a négyesből kellő sebességgel érkezik az ember. A szűk balos egy rövid egyenesre vezet, majd a sikán következik. Ezután ismét egy rövidke egyenes jön, ami a célegyenesre fordító viszonylag éles jobbosba torkollik.
A játékbeli pályán eredetileg boxutcafal is van, de azt már az első grafikai frissítések egyikével kivették mivel a valóságban sem volt ott fal. (Lásd még Reality Police szócikk.) A pálya '67-es vonalvezetése napjainkra teljesen átalakult, az eredeti pálya lényegében eltűnt.
(Leo)

Leipzig Stadtparkrennen (Lipcse) Hasonlóan a Városligetünkhöz, az ötvenes években rendeztek versenyeket Lipcse parkjában is. A közvetlen letöltési oldal tanúsága szerint 1950-től 1958-ig volt használatban a Clara Zetkin parkot és a Scheibenholz lóversenypályát körülölelő aszfaltcsík (illetve néhol díszkő), amelyen F2-es versenygépek is köröztek. A pályavonal még most is szépen látszik a Google műholdképein.
GPL-hez igen korán, már 2001-ben elkészült a pálya, André Streu csodálatos NDK-sorozatának részeként. (Ahhoz azonban nem elég korán, hogy bekerüljön például a Challange Rankbe.) Hivatalosan városi pálya, és bár a pályaszéli fém kandelláberek és padkák igen kíméletlenek, maga az út elég széles, legtöbbször bőven van hely a korrigálásra. A hosszú egyenesek végén lévő féktávok pedig kiváló lehetőséget teremtenek az előzésre. Összességében egy kiváló helyszín az online versenyzésre.
A pálya és az elérhető frissítések letölthetők innen.
(Leo)

Lotus (49) Colin Chapman hagyományosan jó, könnyű felépítésű és technikai csúcsot képviselő kreációjainak egyike. Egyértelműen a GPL leggyorsabb autója, V8-as Ford DFV-blokkjával, amely 400 lóerő körüli teljesítményt ad le. Kellően kiszámítható, mégis pengeéles reagálású autó. GPL-lel ismerkedőknek irányítása talán túl trükkös. '67-ben olyan pilóták vezethették, mint a skót Jim Clark (1963 és 1965 világbajnoka), valamint Graham Hill (1962, majd 1968 világbajnoka). A '67-es sorozat első két futamán a Lotus rögtönözni kényszerült, nem lévén megfelelo erőforrása, előfordult, hogy a már 1966 óta 3 litert engedélyező motorformula ellenére 2,4 literes gépekkel álltak rajthoz. A harmadik futamon azonban megkapták a DFV-t, amivel Clark rögtön futamgyőzelmet szerzett, ez volt egyébként az erőforrás első tesztje is. A továbbiakban ez meg is látszott, a két pilóta sokszor kényszerült kiállni műszaki hiba miatt. Clark, ha célba ért, jó eséllyel nyert, négy futamgyőzelmet aratott az évben, sok kiesése miatt mégsem lett a világbajnok. A DFV-blokk képességeit mutatja elképesztő diadalmenete: még 1982-ben is a lényegében változatlan, 90 fokos V8-as blokk akkorra már 500 lóerős teljesítményű változatával lett világbajnok a Williams istállóval a finn Keke Rosberg. 1983-tól a DFY nevű, rövid löketű változat szerepelt, azonban már nem tudta felvenni a versenyt a turbómotorokkal. A GPL-ben a tizenegy alap pályán tíz világcsúcsot Lotusszal autóztak, még Monzán is legyőzi a nagyobb végsebességű Eagle-t. Egyetlen hibája a megbízhatatlanság, ezzel GPL-ben sem áll jobban, mint a valóságban.
(Szeglet)

MOD (modok) Már megjelent a '65-ös, a '66-os és a '69-es éveket feldolgozó, valamint a Thundercars és a Night MOD. Készülőben a '67 F2, a '67 SportCar, a Can-Am, illetve több más MOD is.
(Leo)

Monza A legendás olasz pálya a '20-as évek elejei építése óta rengeteg változáson esett át. Az eredetije még magában foglalt egy ovál pályát is, amit nemhogy a "hagyományos" résszel kombinálva, de a 2. világháború utáni átépítést követően több alkalommal önmagában is használtak.
Ilyen alkalom volt például az 1957-ben és 1958-ban életre hívott Race of Two Worlds fesztivál, amelyet az amerikai és az európai versenyautók közös futamaként rendeztek, és ami Monzanapolis néven híresült el.
A ovál szakasz 1969-ig volt része a pályának, de a Formula 1 mezőnye 1961-ben használta utoljára. Tegyük hozzá, hogy versenyszerűen, hiszen John Frankenheimer 1966-ban forgatott Grand Prix c. filmjéhez készültek felvételek az ovál részen is. (Részlet a filmből)
Az eredeti, 10 km-es kört bemutató video itt tekinthető meg.
A pályán futott versenyek közül az egyik legizgalmasabb az 1967-es GP-futam volt. Jim Clark indult az élről a favoritnak számító Lotus-Cosworth-szel, mögé hamarosan felzárkózott a versenyen csapattársa, Graham Hill.
A nagyszerű tempót diktáló Clarkot később egy defekt hátráltatta. Mire visszaállt a versenybe, 1 kör hátránya volt. Fantasztikus vezetéssel ledolgozta a hátrányt, maga mögé utasítva a vezető Jack Brabham (Repco-Brabham)-John Surtees (Honda) duót. Miután újra az élre állt, az utolsó körben meghibásodott az üzemanyagpumpa az autójában...
Clark végül harmadikként gurult be, a győzelemért pedig az utolsó méterig ádáz küzdelmet folytatott Surtees és Brabham. Fej-fej mellett szelték át a célvonalat, és előbbié lett a futamgyőzelem, mindössze 0,2 mp-es előnnyel.
Az 1967-es GP utolsó néhány körének összefoglalója. / Az 1967-es pályát bemutató video itt tekinthető meg.
A hetvenes években kezdődött a pálya sikánokkal való teletűzdelése -- a biztonság jegyében. A Curva Grande elé, valamint a Della Roggia és az Ascari kanyarokba tettek lassítókat. Ezeket sikánokat aztán az évek során többször átépítették, mert... nem voltak elég biztonságosak...
A régi pálya oválteknője -- bár egyre rosszabb állapotban van -- még mindig megtekinthető, sőt megmászható! Aki arra jár, ne hagyja ki.
(Soós Gyula & Leo)

Night MOD 2006 áprilisában jelent meg a második fiktív MOD, amely valójában "csak" egy grafikai frissítés – az éjszakai versenyzést hozta el a GPL-be. A MOD a '67-es és a '65-ös autók éjszakai változatát tartalmazza. A pályák közül csak alig néhány volt kész megjelenéskor, de mára az alap helyszíneken kívül több addon pálya is elérhető.
(Leo)

Nürburgring (Nordschleife) A több mint 22 km hosszú, 100-nál is több kanyarral tarkított Nordschleife egy legendás versenypálya, igazi kihívás minden versenyző számára. Már a II. világháború előtt rendeztek itt versenyeket, majd 1951-től 1976-ig a Forma–1 Német Nagydíjának adott otthont. A pálya még ma is megvan a célegyenes környéki rész kivételével, és ma is tartanak rajt különböző versenyeket, többek között a 24 órás túraautó versenyt.
Az 1967-es futamot az új-zélandi Denis Hulme nyerte Brabham-Repco kocsijával, az időmérőt megnyerő és a futamon is jó esélyekkel induló Jim Clarknak műszaki hiba miatt fel kellett adnia a küzdelmet.
A Nürburgring a kezdő GPL-eseknek kész rémálom, hiszen a hosszú pályát nehéz megtanulni, és sok időbe telik, amíg az ember komolyabb hiba nélkül körbe tud menni. A pálya vonalvezetését talán úgy a legkönnyebb megjegyezni, ha az ember felosztja fejben szakaszokra, ugyanis van rajta egypár jól elkülöníthető rész.
Az első szakasz az ún. Betonschleife, ami a célegyenest, egy jobbos visszafordítót és a hátsó egyenest foglalja magába. Ez a rész ma már nem létezik, ugyanis ide épült a jelenlegi Nürburgring. Ezután következik egy nagyon lassú, kanyargós szakasz. Erre a részre viszonylag könnyű ráérezni, az ember egy idő után már el sem tudja rontani. Utána következik a Flugplatz, ami egy dombtető, ahol az autó teljesen felemelkedik az útról, és ha teljes gázon érkezünk, földetéréskor nem biztos, hogy meg tudjuk a kocsit fogni, tehát célszerű még a dombtető előtt egy kicsit elvenni a gázt.
Ezután következik egy nagyon gyors, lejtős szakasz a végén az Aremberg kanyarral, ami egy jobbos visszafordító, előtte a balosban érdemes vigyázni, mert nagyon könnyű megpördülni. Majd jön a pálya talán legveszélyesebb szakasza, a Fuchsröhre vagyis a Rókalyuk, ahol egy völgyön halad át a pálya. Nagy sebességgel érkezünk meg a völgy aljára, ahol hirtelen emelkedni és kanyarodni kezd a pálya, kicsit hasonlít a spái Eau Rouge-ra. Ha nem vigyázunk, a kocsi alja az emelkedőn hozzáverődhet az úthoz, felülhet, és irányíthatatlanná válhat – nagyot lehet esni. A domb tetején jön egy sikán, majd következik egy lejtős szakasz, ami később egy szűk, szerpentinszerű úttá válik. Itt nagyon könnyű hibázni, az út szűk, baloldalt szakadék, jobboldalt meredek domboldal, a kanyarok pedig beláthatatlanok.
Ezután jön egy balos hajtű, majd átmegyünk egy kis hídon Adenau városka előtt, majd megint emelkedik az út. Következik egy rövid, de gyors szakasz, a közepén egy balos töréssel, ez az a kanyar ahol az 1976-os nagydíjon Niki Lauda a falnak csapódott, majd a kocsija kigyulladt, ő maga pedig kis híján bennégett.
Következik a Bergwerk kanyar, ami az Aremberghez hasonló jobbos visszafordító, majd utána egy hosszú és nagyon gyors szakasz, gyors, technikás kanyarokkal, amiket nagyon könnyű elrontani, ha rossz íven megyünk. Ez a szakasz a Karussellig tart, ami a pálya talán legfurcsább kanyarja. Egy balos hajtű, közepén egy döntött, szűk "nyomvályúval" amibe nem mindig sikerül beletalálni mivel olyan szűk, hogy a kocsi épphogy befér.
Ezután következik egy nagyon hosszú, kanyargós, bukkanókkal teli hegyvölgyes szakasz, ami talán a legnehezebben megtanulható része a pályának, óvatosan kell itt vezetni, különösen a dombtetőkön. A szakasz egészen a második döntött balosig tart, ami nem olyan éles, mint a Karussell, de könnyű benn kisodródni, ezután még egy hosszú jobbos, majd egy több mint 4 km hosszú egyenes, ahol végre fel lehet egy kicsit lélegezni. Viszont a végén nagyon kell figyelni, mert közel 300-as tempóval érünk fel a dombtetőre, ami után jön egy nagyon gyors balos, ahol, ha nem vigyázunk, könnyen belerongyolhatunk a sövénybe. Ezután jön még egy szűk sikán, és újra a célegyenesben vagyunk.
A pályán nehéz előzni, jobbára csak a célegyenes és a hátsó egyenes végén, valamint a hosszú egyenesben van rá lehetőség.
(V.Tomi)

Reality Police Azaz Valóságőrség. Ezzel a tréfás névvel illetik magukat azok, akik a grafikai frissítések valósághűségére figyelnek. Korabelik fotók, filmfelvételek, vagy akár saját élmények alapján felhívják a figyelmet egy-egy friss anyagban található hibára.
(Leo)

Rövidítések Néhány népszerű rövidítés a GPL online világából:
PO - Pit Out, "elhagyom a boxot"
PI - Pit In, "bemegyek a boxba"
PORF - Pit Out Race Fuel, "versenyre tankolva hagyom el a boxot" (jelzés arra nézve, hogy a megszokottnál lassabb lesz az adott versenyző
GLA - Good Luck All, "sok szerencsét/jó versenyt mindenkinek"
TY - Thank You, "köszönöm"
TA - Thanks All, "köszönöm mindenkinek"
(Leo)

Spa-Francorchamps Néhány érdekesség a '67-es belga versenyről:
- Gurney (Eagle) a második helyről rajtolhatott, viszont nem tette sebességbe az autót a startnál, úgyhogy cseppet lemaradt...
- Parkes (Ferrari) az első körben elcsúszott a Stewart BRM-jéből kifolyt olajon és kb. 240 km/h-val csattant a Blanchimont kanyarban. Túlélte, de ezzel vége is volt F1-versenyzői karrierjének...
- A 12. kör végén Gurney kiment a boxba, de meg sem állt, csak közölte a szerelőkkel, hogy alacsony a benzinnyomás.
- Stewart vezetett, de váltóproblémái támadtak és kb. a verseny felétől csak egy kézzel kormányzott, mert a másikkal a váltókart tartotta
- A 21. körben Gurney aztán megelőzte Stewartot, majd megszerezte az Eagle első és egyetlen GP-győzelmét
forrás: http://grandprix.com/gpe/rr154.html
Egyebek később.
(Leo)

Thundercars MOD (TC) A GPL második MOD-ja. 2005-ben jelent meg és egy fiktív versenysorozatot szimulál – az autók leginkább a hetvenes évek elejei IndyCar-gépekre hasonlítanak, a GPLRanken 1972-es év alatt listázódnak. Az autók széles slick gumikkal és 7-literes V8-as motorokkal vannak ellátva, amelyek 625 LE teljesítményt adnak le. A MOD fantasy-jellege miatt kevéssé népszerű, leginkább ovál versenyekre ajánlott. A 69MOD megjelenésével lehetővé vált a szárnyak állítása, ezért 2006-ben a TC MOD-ból is megjelent egy második, immár véglegesnek mondható verzió.
(Leo)

VROC (WinVROC) Segédprogram az online versenyzéshez. Egy központi szerveren keresztül követhető vele az éppen futó versenyek listája. Ezen keresztül lehet a versenyre belépni vagy új, nyilvános versenyeket indítani. Beépített IRC-csevegőklienssel is rendelkezik. Bővebben hamarosan az Útmutatók oldalon.
(Leo)